Jézus élete

“Megtisztíthatsz engem”

Az összes, Keleten ismert betegségek közül a lepra volt a legrettegettebb. Gyógyíthatatlan és ragályos jellege, áldozataira kifejtett szörnyű hatása még a legbátrabbakat is félelemmel töltötte el. A zsidók a bűn miatti ítéletnek tekintették, ezért így nevezték: “Isten botja”, “Isten ujja”. Mélyen gyökerező, kiirthatatlan, halálos betegség volt, a bűn jelképének tartották. A rituális törvény a leprást tisztátalannak minősítette. Mint egy halottat, kizárták az emberi közösségből. Amit csak érintett, tisztátalanná lett. A levegőt beszennyezte lélegzete. Ha valakit a betegséggel gyanúsítottak, meg kellett jelennie a papok előtt, akik megvizsgálták és döntöttek ügyében. Ha leprásnak nyilvánították, elkülönítették családjától, kizárták Izrael gyülekezetéből és arra ítélték, hogy csak az ugyanolyan betegekkel társulhasson. A törvény követelménye hajthatatlan volt. Még a királyok, vezetők sem voltak kivételek. Ha uralkodót támadott meg e szörnyű betegség, le kellett tennie jogarát, s kivonulnia a társadalomból. JE 210.1

A leprásnak barátaitól, rokonaitól távol kellett viselnie betegségének átkát. Köteles volt hírül adni nyomorúságát, megszaggatni ruháit, és vészjelet adni, hogy mindenki meneküljön fertőző jelenlétéből. A magányos száműzött gyászos kiáltását: “Tisztátalan, tisztátalan!” — félelemmel és undorral hallották az emberek. JE 210.2

A vidéken, ahol Krisztus szolgált, sok ilyen beteg volt, s ők is hallották a híreket működéséről, ezek reménysugarat nyújtottak számukra. Elizeus próféta ideje óta azonban nem történt meg, hogy valaki, akin a betegség elhatalmasodott, megtisztult volna. Nem merték várni, hogy Jézus olyasmit cselekedjen érettük, amit még senkiért sem tett. Mégis volt valaki, akinek a szívében megfogant a hit. De ez az ember nem tudta, hogyan juthatna Jézushoz. Egy olyan kirekesztett, mint ő, aki nem érintkezhet embertársaival, hogyan is jelenhetne meg a Gyógyító előtt? Az is kérdéses, vajon Krisztus meggyógyítja-e. Vajon leereszkedik-e, figyelemre méltat-e egy olyan embert, akiről azt tartották, hogy Isten ítéletétől szenved? Nem mond-e átkot rá, mint a farizeusok, sőt még az orvosok is, s nem figyelmezteti-e, hogy tűnjön el az emberlakta vidékről? Végiggondolta, amit Jézusról hallott. Senkit sem utasított el, aki segítségét kérte. Ez a nyomorult ember elhatározta, hogy megkeresi a Megváltót. Bár a városokból ki volt zárva, de lehetséges, hogy Jézus útjába kerülhet valamelyik hegyi út mentén, vagy rátalál, amint a városon kívül tanít. Nehézségek tornyosultak előtte, de ez volt az egyetlen reménye. JE 210.3

A leprást a Megváltóhoz irányítják. Jézus a tó partján tanít, a nép köréje gyülekezik. Bár távol áll, de a leprás elkap néhány szót a Megváltó ajkáról. Látja, ahogy kezét a betegre helyezi. Látja a sántákat, a vakokat, a bénákat, a különféle betegségek miatt haldoklókat egészségesen felkelni, s Istent dicsőíteni szabadulásukért. Szíve megerősödik a hitben. Mind közelebb húzódik az összegyűlt tömeghez. Elfelejti a rá vonatkozó megszorításokat, az emberek biztonságát, s a félelmet, mellyel mindenki rátekint. Csak a gyógyulás áldott reményére gondol. JE 211.1

Rossz ránézni. A betegség félelmetesen mardossa, bomló teste rettenetes látvány. Az emberek, ahogy rátekintenek, szörnyülködve hátrálnak. A félelemtől, hogy érintkezésbe kerülhetnek vele, a tömeg egymás hegyén-hátán menekül. Van, aki megpróbálja megakadályozni, hogy a leprás Jézushoz közeledjen, de hiába. Ő se lát, se hall. Az elriasztó kifejezésekre füle süket marad. JE 211.2

Csak Isten Fiát látja, csak az Ő hangját hallja, aki életet ad a haldoklónak. Utat tör Jézushoz, lábához veti magát, és így kiált: “Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem” (Mt 8: 2). JE 211.3

Jézus így felelt: “Akarom, tisztulj meg” (Mt 8 : 3) — és megillette. Azonnal változás ment végbe a lepráson. Húsa egészségessé vált, idegei érzővé, izmai erőssé. A leprára jellemző durva, repedezett bőr eltűnt, testén olyan bársonyosság, pír jelent meg, mint az egészséges gyermek bőrén. JE 211.4

Jézus ráparancsolt az emberre, hogy ne híresztelje a történteket, hanem azonnal mutassa meg magát a templomban, és vigyen ajándékot. Az ilyen áldozatot nem fogadták el, amíg a papok az illetőt meg nem vizsgálták, és ki nem jelentették, hogy tökéletesen meggyógyult a betegségből. Bármennyire is nem akarták volna ellátni ezt a szolgálatot, nem kerülhették el a vizsgálatot, s az ügyben dönteniük kellett. JE 211.5

Az Írás szavaiból kitűnik, hogy Krisztus milyen sürgősen az ember lelkére kötötte: feltétlenül hallgasson, és azonnal cselekedjen. “Erősen megfenyegetvén, azonnal elküldé őt, és monda néki: Meglásd, hogy senkinek semmit ne szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt, bizonyságul nékik” (Mk 1:43—44). Ha a papok ismerték volna a bélpoklos gyógyulásának körülményeit, Krisztus iránti gyűlöletük miatt becstelen ítéletet is hozhattak volna. Jézus azt akarta, hogy az ember még azelőtt megmutassa magát a templomban, mielőtt a csodára vonatkozó bármiféle hír odaérne. Így biztosította a pártatlan döntést, és megengedték, hogy a gyógyult leprás újra együtt lehessen családjával és barátaival. JE 212.1

Más oka is volt Krisztus szándékának, amiért hallgatásra intette az embert. A Megváltó tudta, hogy ellenségei folyton korlátozni akarják munkáját, s el akarják Tőle fordítani a népet. Tudta, hogy ha a leprás gyógyulását elhíresztelik, elárasztják Őt mások is, akik ebben a borzalmas betegségben szenvednek. Az a hír fog lábra kapni, hogy ezek megfertőzik a velük érintkező embereket. Sok leprás nem úgy használná az egészség ajándékát, hogy áldás legyen neki magának és másoknak is. Ha Jézus magához vonzza a bélpoklosokat, ezzel alkalmat ad a vádaskodásra, hogy áthágja a rituális törvény korlátozásait. Mindez akadályt gördített volna az evangélium terjesztésének útjába. JE 212.2

Az események igazolták Krisztus figyelmeztetését. Nagy sokaság látta a poklos gyógyulását, és kíváncsiak voltak a papok döntésére. Amikor az ember visszatért barátai közé, nagy volt az izgalom. Hiába óvta Jézus, az ember nemigen titkolta gyógyulásának történetét. Valóban lehetetlen lett volna eltitkolni, de a leprás még híresztelte is. Úgy vélte, Jézus csak szerénységből tette ezt a megszorítást, és széjjeljárt, hirdetve a Nagy Gyógyító hatalmát. Nem fogta fel, hogy minden ilyen megnyilatkozás csak még eltökéltebbé teszi a papokat és véneket Jézus elpusztítására. A meggyógyított férfi érezte, hogy az egészség ajándéka rendkívüli érték. Örvendett teljes erejének, annak, hogy újra tagja lett családjának és a társadalomnak. Lehetetlen volt megállnia, hogy ne dicsőítse az Orvost, aki visszaadta egészségét. Ám az esemény hírverésével akadályozta a Megváltó munkáját. Hatására az emberek olyan tömegesen sereglettek Hozzá, hogy Jézus kénytelen egy időre szüneteltetni működését. JE 212.3

Krisztus szolgálatának minden mozzanata messze ható szándékot jelzett. Többet jelentett magánál a cselekedetnél. Így volt ez a bélpoklos esetében is. Jézus mindenkin segített, aki Hozzá jött, de azokat is szerette volna megáldani, akik nem jöttek. Miközben magához vonta a vámszedőket, a pogányokat és a samaritánusokat, meg akarta nyerni a papokat és tanítókat is, akik az előítéletekbe és a hagyományokba burkolóztak. Minden lehetőséget megragadott, hogy hozzájuk férkőzzön. A meggyógyított leprást a papokhoz küldte, azzal a tudatos szándékkal, hogy eloszlassa előítéleteiket. JE 213.1

A farizeusok állítása szerint Krisztus tanítása ellentétben állt Istennek Mózes által adott törvényével. Jézus azonban a megtisztított leprást utasította, hogy a törvénynek megfelelően áldozatot mutasson be, s ez megdöntötte ezt a vádat. Aki meg akart győződni, annak ez elegendő bizonyíték volt. JE 213.2

A jeruzsálemi vezetők kémeket küldtek, hogy találjanak valami ürügyet, amiért Krisztust halálra ítélhetik. Jézus válaszként bebizonyította szeretetét az emberiség iránt, törvénytiszteletét, bűntől és haláltól szabadító hatalmát. Így tett nekik bizonyságot: “Rosszal fizetnek nékem a jóért, és gyűlölséggel az én szeretetemért” (Zsolt 109: 5). Ő aki a parancsot adta a hegyen: “Szeressétek ellenségeiteket” (Mt 5:44), maga mutatta meg ezt az elvet a gyakorlatban, “nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván” (1Pt 3:9). JE 213.3

Ugyanazok a papok, akik száműzetésre ítélték a leprást, most igazolták gyógyulását. Ez a nyilvánosan bejelentett és beiktatott papi döntés bizonyíték volt Krisztus mellett. Mivel a meggyógyított férfi visszatért Izrael gyülekezetébe, s éppen a papok igazolták, hogy nyoma sincs rajta a betegségnek, ő maga lett Jótevőjének élő tanúbizonyságává. Örömmel hozta el az áldozatot és magasztalta Jézus nevét. A papok meggyőződtek a Megváltó isteni erejéről. Megadatott nekik a lehetőség, hogy megismerjék az igazságot, s világosságot nyerjenek. Ha elutasítják, elmúlik az alkalom, és sohasem tér vissza. Sokan visszautasították a világosságot — ám mégsem adatott hiába. Sok szívben visszhangra találtak Jézus cselekedetei, bár ez még egy ideig rejtve maradt. Úgy tűnt, hogy a Megváltó élete során az Ő megváltói műve alig ébresztett viszontszeretetet a papokban és tanítókban, de mennybemenetele után “a papok közül is nagy sokan követék a hitet” (Acs 6:7). JE 213.4

Krisztus cselekedete — a leprás megtisztítása borzalmas betegségéből — azt a munkáját példázza, hogyan szabadítja meg a lelket a bűntől. A Jézushoz jövő férfi “poklossággal teljes” (Lk 5 :12) volt. A betegség halálos mérge átjárta egész testét. A tanítványok meg akarták akadályozni, hogy Mesterük megérintse, mert aki bélpoklost érintett, maga is tisztátalanná vált. Bár Jézus kezét a leprásra helyezte, mégsem lett tisztátalanná. Érintéséből életadó erő származott. A bélpoklos megtisztult. Így van ez a bűn poklosságával is: mélyen gyökerezik, halálos, és emberi erővel lehetetlen megtisztítani. “Minden fej beteg, és minden szív erőtelen. Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény” (Ésa 1:5-6). Jézusra azonban, bár az emberek között lakozott, nem ragadt át a fertőzés. Jelenléte gyógyító erőként hat mindig a bűnösre. Aki csak lába elé borul, és hittel mondja: “Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem” (Mt 8:2), hallani fogja a választ: “Akarom, tisztulj meg” (Mt 8:3). JE 214.1

Néhány esetben Jézus nem nyújtotta azonnal a kívánt áldást, a gyógyulást. A leprás esetében azonban, amint a kérés elhangzott, rögtön teljesítette. Amikor földi áldásokért imádkozunk, lehet, hogy a válasz késik, vagy Isten valami mást ad, mint amit kértünk. Nem így van, ha a bűntől való szabadulásért könyörgünk. Az Ő akarata az, hogy megtisztítson minket a bűntől, gyermekeivé fogadjon, képessé tegyen szent életet élni. Krisztus “önmagát adta a mi bűneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint” (Gal 1:4). “És ez az a bizodalom, amellyel őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket: és ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk őtőle” (1Jn 5:14-15). “Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1:9). JE 214.2

Krisztus a kapernaumi gutaütött meggyógyításával újra ugyanezt az igazságot tanította. Azért művelte ezt a csodát, hogy megmutassa bűnbocsátó hatalmát. A gutaütött meggyógyítása más értékes igazságokat is példáz. Reménnyel, bátorítással teljes, és figyelmeztető tanulságot is tartalmaz a gáncsoskodó farizeusokkal kapcsolatosan. JE 214.3

A bélpokloshoz hasonlóan ez a gutaütött is teljesen elveszítette a reményt a gyógyulásra. Betegsége bűnös életének következménye volt, szenvedését még a lelkifurdalás is súlyosbította. Jóval ezelőtt a farizeusokhoz és az orvosokhoz fordult, remélte, hogy enyhülést talál lelki gyötrelmeire és testi fájdalmára. Ám azok hűvösen gyógyíthatatlannak nyilvánították, elhagyták — viselje Isten haragját. A farizeusok a betegséget úgy tekintették, mint Isten nemtetszésének bizonyítékát, s távol tartották magukat a betegektől és szükségben levőktől. Valójában gyakran éppen azok, akik szentként magasztalták önmagukat, bűnösebbek voltak, mint az általuk elítélt szenvedők. JE 214.4

A bénult férfi teljesen magatehetetlen volt, s mivel kilátástalannak ítélte, hogy bárhonnan is segítséget kapjon, kétségbeesés lett úrrá rajta. Ekkor hallott Jézus csodás munkálkodásáról. Elmondták neki, hogy Krisztus ugyanolyan bűnösöket és tehetetleneket gyógyított meg, mint ő, még a leprások is megtisztultak. Barátai, akik mindezeket elmondták neki, bátorították: higgye, hogy ő is meggyógyulhat, ha Jézushoz viszik. Ám reménysége lelohadt, amikor eszébe jutott, hogyan kezdődött betegsége. Attól félt, hogy a tiszta Orvos nem tűrheti meg őt színe előtt. JE 215.1

De nem is annyira a testi gyógyulásra vágyakozott, mint inkább a bűn terhétől való szabadulásra. Ha megláthatná Jézust, és megbizonyosodhatna a menny megbocsátásáról és békéjéről, megelégedne akár az élettel, akár a halállal, Isten akarata szerint. A haldokló így kiáltott: Ó, bárcsak színe elé járulhatnék! Nem volt vesztegetni való idő, lesoványodott testén már a bomlás jelei mutatkoztak. Megkérte barátait, vigyék ágyastól Jézushoz, amit azok örömmel meg is tettek. A házban azonban, ahol az Üdvözítő volt, valamint a környéken, olyan rengetegen gyűltek össze, hogy a beteg és barátai számára lehetetlenné vált, hogy elébe járulhasson vagy akár csak hallótávolságon belül kerüljön. JE 215.2

Jézus Péter házában tanított. A szokásnak megfelelően tanítványai körülötte ültek, és “ott ülének a farizeusok és a törvénynek tanítói, akik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből” (Lk 5:17). Ezek kémkedni, jöttek, hogy vádat emelhessenek Jézus ellen. E tisztviselőkön túl kavargott a tarka sokaság: a buzgó, a tisztelettudó, a kíváncsi, a hitetlen. Különféle nemzetiségűek, társadalmi rangúak voltak jelen. “És az Úrnak hatalma vala ővele, hogy gyógyítson” (Lk 5 :17). Az élet Lelke lebegett az egybegyűltek felett, de a farizeusok és doktorok nem vették észre jelenlétét. Ők nem érezték, hogy szükségük volna valamire, a gyógyítás nem is értük történt. “Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen” (Lk 1:53). JE 215.3

A gutaütött hordozói újból és újból megpróbáltak utat törni a tömegben — mindhiába. A beteg kimondhatatlan fájdalommal tekintgetett körül. Hogyan mondhatna le a reményről most, amikor a vágyva vágyott segítség oly közel van? Támadt egy ötlete: barátai felvitték a ház tetejére, megbontották a tetőt, és leengedték Jézus lábához. A beszélgetés megszakadt: a Megváltó a gyászos arcra nézett, látta a rászegeződő esdeklő tekintetet. Megértette a helyzetet — Ő vonzotta magához ezt a megzavart, kétkedő lelket. A gutaütött még otthonában volt, amikor a Megváltó már meggyőződést ültetett belé. Midőn megbánta bűneit, és hitt Jézus gyógyító hatalmában, akkor áldotta meg először vágyakozó szívét a Megváltó életadó kegyelme, Jézus figyelte, hogyan növekszik a hit első megvillanása azzá a meggyőződéssé, hogy Ő a bűnös egyedüli mentsvára. Látta, hogyan lesz a meggyőződés mind erősebb, ahogyan e férfi a színe elé törekszik. JE 216.1

Most a Megváltó szavai zeneként hatoltak a szenvedő fülébe: “Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid” (Lk 5:20). JE 216.2

A kétségbeesés terhe legördül a beteg lelkéről, a megbocsátás békéje nyugszik meg rajta, és árad szét arcán. Eltűnt a testi fájdalom, egész lénye átváltozott. A tehetetlen gutaütött meggyógyult, a bűnös vétkező bocsánatban részesült. JE 216.3

Őszinte hittel fogadta Jézus szavait, mint az új élet ajándékát. Nem volt több kérése, örömtől áthatva, csendben feküdt, túlságosan boldog volt ahhoz, hogy megszólaljon. Mennyei fény sugárzott arcáról, s a nép szent tisztelettel figyelte a történteket. JE 216.4

Az írástudók nyugtalanul várták, mit szándékozik Jézus tenni ebben az esetben. Visszaemlékeztek arra, hogyan fordult hozzájuk ez az ember segítségért, s ők megtagadták tőle a reményt, az együttérzést. Ám ez még nem volt elég, kijelentették, hogy a betegség Isten átka a bűneiért. Mindez hirtelen eszükbe jutott, amint maguk előtt látták a beteg embert. Észrevették, hogy mindenki milyen érdeklődéssel figyeli az eseményeket, és rettenetesen féltek befolyásuk elvesztésétől. JE 216.5

Ezek a főemberek egy szót sem szóltak egymáshoz, de ahogy összenéztek, mindegyikük arcáról ugyanazt a gondolatot olvasták le: valamit tenni kell, hogy feltartóztassák az érzelmek hullámzását. Jézus kijelentette, hogy a gutaütött bűnei megbocsáttattak. A farizeusok e szavakat istenkáromlásnak fogták fel, és úgy tekintették, mint amit majd halált érdemlő bűnként róhatnak föl. Ezt mondták szívükben: “Káromlásokat szól. Ki bocsáthatja meg a bűnöket, hanemha egyedül az Isten?” (Mk 2:7) JE 216.6

Jézus rájuk szegezte tekintetét — mire ők megrettentek, visszahúzódtak -, és így szólt: “Miért gondoltok gonoszt a ti szívetekben? Mert mi könnyebb, ezt mondani-é: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj? Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani, — mondta, majd a gutaütötthöz fordult: Kelj föl, vedd a te ágyadat, és eredj haza” (Mt 9:4-6). JE 217.1

Ekkor, akit ágyon hoztak Jézushoz, az ifjúság rugalmasságával és erejével pattan föl. Az életadó vér áramlik ereiben. Testének minden szerve hirtelen működni kezd. Az egészség ragyogása váltja föl a közeledő halál halványságát. “Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne mindenkinek láttára; úgy hogy mindenki elálmélkodék, és dicsőíté az Istent, ezt mondván: Soha nem láttunk ilyet!” (Mk 2:12) JE 217.2

Ó, Krisztus csodálatos szeretete, amely lehajol, hogy meggyógyítsa a bűnöst, a beteget! Az istenség megszánja a szenvedő emberiséget, és orvosolja bajait! Ó milyen csodás erő mutatkozott meg az ember fiainak! Ki kételkedhet a megváltás üzenetében? Ki becsülhetné le az irgalmas Üdvözítő kegyelmét? JE 217.3

Nem másra, mint teremtő erőre van szükség a bomló test egészségének helyreállításához. Az a hang, amely életre szólította a föld porából teremtett embert, ugyanaz adott életet a haldokló gutaütöttnek is. Ugyanaz az erő, mely életet adott a testnek, megújította a szívet is. Ő, aki a teremtéskor “szólt és meglett”, aki “parancsolt és előállott” (Zsolt 33:9). Az Ő szava adott életet a bűneiben és vétkeiben holt léleknek is. A test meggyógyítása annak az erőnek a bizonyítéka, mely megújította a szívet. Krisztus megparancsolta a gutaütöttnek, hogy keljen fel és menjen, “hogy megtudjátok — mondta -, hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani” (Mk 2:10). JE 217.4

A gutaütött testi-lelki gyógyulásra lelt Krisztusban. A lelki gyógyulást fizikai felépülés követte. Nem szabad megfeledkezni erről a tanulságról. Ma is ezrek szenvednek testi betegségekben, akik a gutaütötthöz hasonlóan vágyakoznak az üzenetre: “megbocsáttattak néked a te bűneid” (Mk 2:9). JE 217.5

A bűn terhe, nyughatatlan és kielégítetlen vágyai képezik betegségük alapját. Nem találhatnak megnyugvást, míg el nem jönnek a lélek Gyógyítójához. Az a béke, amelyet egyedül Ő nyújthat, megélénkíti az értelmet, egészséget ad a testnek. JE 218.1

Jézus azért jött, “hogy az ördög munkáit lerontsa” (1Jn 3:8). “Őbenne vala az élet” (Jn 1: 4), és Ő így szól: “Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek” (Jn 10:10). Ő “megelevenítő szellem” (lKor 15:45). Most is ugyanolyan életadó ereje van, mint amikor a földön meggyógyította a betegeket, megbocsátott a bűnösöknek. Ő “megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt 103:3). JE 218.2

A gutaütött meggyógyítása olyan hatást váltott ki az emberekből, mintha megnyílt volna az ég, s kinyilatkoztatta volna a jobb világ dicsőségét. Ahogy a meggyógyított férfi áthaladt a sokaságon, minden lépésnél Istent dicsérte, s úgy vitte terhét, mintha az pehelykönnyű volna, az emberek hátrálva engedtek neki utat, döbbent arccal meredtek rá, s halkan suttogtak egymás között: “Csodadolgokat láttunk ma” (Lk 5 : 26). JE 218.3

A farizeusoknak a szavuk is elállt a csodálkozástól, és megsemmisítette őket vereségük. Belátták, hogy most nem tudják irigységükkel lázba hozni a sokaságot. Csodálatos dolog történt azzal az emberrel, akit már rábíztak Isten haragjára, és ez olyannyira érintette a népet, hogy egy időre meg is feledkeztek az írástudókról. A farizeusok látták, hogy Krisztusban olyan erő lakozik, amely egyedül Istennek tulajdonítható, de szelíd méltóságú modora éles ellentétben állt saját öntelt viselkedésükkel. Zavarba jöttek, megszégyenültek, és elismerték — ha nem is vallották be — egy felsőbbrendű lény jelenlétét. Minél nyilvánvalóbb volt, hogy Jézusnak hatalma van a földön megbocsátani a bűnöket, annál mélyebben ásták bele magukat a hitetlenségbe. Péter házából — ahol látták, hogyan gyógyul meg a gutaütött Jézus szavára — azzal távoztak, hogy új tervet kell kieszelniük Isten Fiának elhallgattatására. JE 218.4

A testi betegséget, bármily rosszindulatú és mélyen gyökerező lett légyen is az, meggyógyította Krisztus ereje, ám a lelki betegség erősebben tartja magát azokban, akik behunyják szemüket a világosság előtt. A lepra, az agyvérzés nem olyan szörnyű, mint a vakbuzgóság vagy a hitetlenség. JE 218.5

Nagy volt az öröm a meggyógyított gutaütött házában, amikor visszatért családja körébe. Könnyedén hozta az ágyat, melyen röviddel azelőtt lassan vitték el onnan. Örömkönnyek közt vették körül, alig mertek hinni a szemüknek. Erős, egészséges férfiúként állt előttük. Azelőtt élettelen karjai most sietve engedelmeskedtek akaratának. Összeaszott, ólomszínű teste friss, pirospozsgás lett. Határozottan, szabadon lépdelt. Minden arcvonásán öröm és reménység rajzolódott ki, a tisztaság és béke kifejezése foglalta el a bűn és szenvedés nyomainak helyét. Boldog hálaadás szállt föl otthonából Isten megdicsőíttetett Fia iránt, aki visszaadta a reménytelennek reményét, a megsebzettnek erejét. Ez az ember és családja készek voltak életüket átadni Jézusnak. Kétely nem ásta alá hitüket, hitetlenség nem ejtett foltot hűségükön Őiránta, aki elhozta a fényt sötét otthonukba. JE 218.6