Gondolatok a hegyi beszédről

Jézus mondta: “Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre?” (Mt 7:3).

Krisztus szavai az olyan embert szemléltetik, aki mások hibáit gyorsan észreveszi. Ha embertársa életében vagy jellemén sikerült valami foltot felfedeznie, a legnagyobb buzgalommal igyekszik azt terjeszteni. Jézus azt mondja, hogy az ilyen jellemvonás — a pellengérre állított ember hibájához hasonlítva — olyan, mint a gerenda a szálkához képest. A szeretet és türelem hiánya az, ha egy csekélységet felnagyítunk. HB 129.1

Akik még sosem tapasztalták a Krisztusnak való odaadást és türelmet, az Üdvözítő szeretetének enyhítő befolyását se nyilváníthatják ki életük által. Rossz színben tüntetik fel az evangélium szíves és barátságos szellemét, és sok drága léleknek okoznak sebet, akikért Jézus meghalt. Az Üdvözítő által említett hasonlat értelmében az, aki másokat elgáncsol és megszól, sokkal bűnösebb, mint az, akit hibáztat, mert elkövetett bűnéhez még büszkesége és gáncsoskodása is járul. HB 129.2

A tökéletes jellem egyedüli mintaképe: Krisztus. Aki tehát önmagát állítja mintaképül az emberek elé, az Krisztus helyére lép. Az Atya az ítélkezést Fiára bízta (Jn 5:22), tehát az, aki mások indokait és eljárását bírálja, jogtalanul bitorolja Isten Fiának kiváltságát. Akik bírák és kritikusok akarnak lenni, az antikrisztus mellé állnak, “aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek, vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatva magát” (2Thess 2:4). HB 129.3

A legsúlyosabb következményekkel járó bűn a rideg, kritizáló és engesztelhetetlen lelkület, amely a farizeusok rendjét jellemzi. Ahol a szeretet és a hit hiányzik, ott Krisztus sincs jelen; s ha az Ő jelenlétének napsugarai elhomályosulnak, semmiféle tevékenység vagy buzgalom nem helyettesítheti ezt a szeretetet. Csodálatos képességünk lehet azon a téren, hogy mások hibáit felfedezzük; ámde akiket ez a lelkület ural, azoknak mondja Jézus: “Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből.” Rendszerint az igazságtalanságok elkövetői az elsők, akik másokat jogtalansággal gyanúsítanak, s embertársaik kárhoztatásával igyekeznek saját hibáikat fedezni, vagy önmagukat mentegetni. A bűn által jutott az ember a gonosz ismeretére; mihelyt az első emberpár vétkezett, egymást kezdték vádolni; így cselekszik az az ember, akit nem hat át Krisztus kegyelme. HB 129.4

Ha az emberek a kárhoztatásnak ezt a szellemét ápolják, nem elégszenek meg azzal, hogy embertársukat az általuk vélt hibákra figyelmeztessék, hanem ha szelíd eszközökkel nem bírhatják rá őket, hogy az ő felfogásukat kövessék, erőszakhoz folyamodnak. Amennyire csak lehet, kényszerítik felebarátaikat, hogy az ő elgondolásukat fogadják el. Így tettek Krisztus kortársai is; így tett az egyház is, ha kiveszett belőle Krisztus kegyelme. Ha a szeretet ereje eltűnt, az állam hatalmas karját vette igénybe alapelveinek megerősítésére, és hittételeinek elfogadtatására. Ebben rejlik minden vallást érintő törvény titka, innen erednek a vallási üldözések Ábeltől egészen napjainkig. Krisztus nem hajtja, hanem vonzza magához az embereket. Az egyetlen kényszer, amit alkalmaz: a késztető szeretet. Ha tehát az egyház világi hatalom támogatását keresi, nyilvánvaló, hogy nélkülözi Krisztus erejét, az isteni szeretetet. HB 130.1

A baj gyökere az egyes emberekben rejlik, a gyógyulásnak tehát itt kell megkezdődnie. Krisztus megparancsolja a vádolónak, hogy először a saját szeméből vegye ki a gerendát, szabaduljon meg a vádaskodó szellemtől, ismerje be és hagyja el saját bűneit, mielőtt másokat akar megjavítani! “Nem jó fa az, amely romlott gyümölcsöt terem” (Lk 6:43). A vádaskodásnak ez a szelleme rothadt gyümölcs, amely arról tanúskodik, hogy az egész fa romlott. Hasztalan önigazultságunkban jónak tartani önmagunkat, mert előbb szívünknek kell átalakulnia. Mielőtt másokat akarnánk megjavítani, ezt kell megtapasztalnunk, mert “a szívnek teljességéből szól a száj”. HB 130.2

Ha az életben egy lélek válságba kerül, s ti tanáccsal és figyelmeztetéssel akartok rajta segíteni, szavaitoknak csak akkor lehet jó hatása, ha példaadásotok és lelkületetek összhangban van azokkal. Jónak kell lennetek, még mielőtt jót cselekedhetnétek. Mindaddig nem gyakorolhattok senkire olyan hatást, amely jellemét átalakíthatja, amíg Krisztus kegyelme saját szíveteket meg nem alázta, meg nem tisztította, és meg nem lágyította. Ha pedig bennetek ez az átalakulás már végbement, akkor olyan természetes lesz, hogy mások áldására éljetek, mint a rózsabokornak, hogy illatozzék, és a szőlőtőnek, hogy gyümölcsöt terem. HB 131.1

Ha Krisztus bennetek “a dicsőség reménysége”, akkor nem mások figyelése és hibáik leleplezése után vágyakoztok. Ahelyett, hogy arra törekednétek, hogy másokat vádoljatok és elítéljetek, inkább segíteni, áldani és menteni akarjatok! Ha tévelygőkkel találkoztok, szívleljétek meg ezt a figyelmeztetést: “Ügyelj magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is” (Gal 6:1). Eszetekbe jut majd, hogy életetek útján milyen gyakran tévedtetek magatok is, és nehéz volt újra az egyenes útra térni, amikor elhagytátok. Semmi esetre sem taszítjátok majd testvéreteket még nagyobb sötétségbe, hanem szíves részvéttel figyelmeztetitek az őt környékező veszedelmekre. HB 131.2

Aki gyakran tekint fel a golgotai keresztre, és tudatában van annak, hogy az ő bűnei juttatták a Megváltót oda, az nem próbálkozik azzal, hogy bűneit felebarátjáéval összehasonlítsa. Nem ül be a bírói székbe, hogy embertársai felett ítélkezzék. Aki a golgotai kereszt árnyékában halad, lehetetlen, hogy a vádaskodás és az önmagasztalás szellemét ápolja. HB 131.3

Csakis akkor vettétek ki a gerendát a szemetekből és lettetek alkalmassá mások megsegítésére, akkor közeledhettek hozzá és érinthetitek szívét, amikor érzitek, hogy saját éneteket, sőt egész életeteket is fel tudnátok áldozni, hogy egy megtévedt testvéreteken segítsetek. Hibáztatással és szemrehányással még senkit sem lehetett a helyes útra téríteni. Sőt ellenkezőleg: ezáltal csak még távolabb űzték őket Krisztustól, mert szívüket elzárták a jobb meggyőződésük elől. Csak a szelíd, nyájas és megnyerő lélek mentheti meg a tévelygőket, és fedezheti el a bűnök sokaságát. Ha jellemetekben Krisztus jelleme nyilvánul meg, ez átalakító hatást gyakorol majd mindazokra, akikkel érintkeztek. Engedjétek, hogy Krisztus éljen bennetek napról napra! Ő pedig megmutatja általatok Igéjének teremtő erejét — mint csendes, nyájas, meggyőző és hatalmas befolyást; amely a lelkeket a mi Urunk és Istenünk szépségének képmására alakítja. HB 132.1