Gondolatok a hegyi beszédről

És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól (Mt 6:13/a)

A bűnre való csábítás: kísértés. Ez azonban nem Istentől, hanem Sátántól és szívünk gonosz gondolataiból ered. “Az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért” (Jak 1:13). HB 120.1

Sátán azért igyekszik bennünket megkísérteni, hogy jellemünk gonoszsága angyalok és emberek előtt nyilvánvalóvá váljék, s ezáltal ránk — mint jogos tulajdonára — igényt tarthasson. Zakariás jelképes jövendölésében Sátán Isten angyalának jobbján áll; vádolja Józsuát, a főpapot, akinek ruhája szennyes, és igyekszik megakadályozni azt a munkát, amelyet az angyal Józsuán végezni akar. Nagyszerűen mutatja mindez Sátán álláspontját a lelkekkel szemben, akiket Krisztus magához akar vonzani. Az ellenség először elcsábít, azután pedig az egész világ előtt megvádol bennünket, hogy nem vagyunk méltók Isten szeretetére. De az Úr így szólt Sátánnak: “Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez?” Józsuához pedig így szólt: “Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged” (Zak 3:1-5). A végtelenül szerető Isten Lelkének drága ajándékait akarja bennünk kifejleszteni. Megengedi, hogy akadályokba ütközzünk, hogy viszontagságok, sőt üldözések érjenek, de nem azért, hogy átkunkra, hanem hogy áldásunkra szolgáljanak. Minden sikeresen kiállott kísértés és minden hősiesen legyőzött akadály újabb tapasztalattal gazdagít bennünket, és hozzájárul jellemünk fejlesztéséhez. A kísértésnek ellenálló lélek, Isten ereje által, ég és föld előtt nyilvánítja ki, hogy Jézus kegyelme éltető erő. HB 120.2

Bár a kísértésektől nem kell megijednünk, még ha olyan nagyok is, mégis kérjük Istent, hogy őrizzen meg bennünket az olyan helyzettől, amelyben szívünk gonosz vágyai tévútra vezetnének. Amikor azt az imát mondjuk, amelyre Jézus tanított bennünket, átadjuk magunkat Isten vezetésének, és kérjük, hogy biztos utakon vigyen előre. Ha így, áhítattal könyörgünk, lehetetlen, hogy ugyanakkor a magunk választotta utakon haladjunk. Megvárjuk majd, hogy az Ő keze vezessen, és figyelünk, amikor azt mondja: “Ez az út, ezen járjatok” (Ésa 30:21). HB 122.1

Nem válik javunkra, ha habozunk, és mérlegeljük az előnyöket, amelyeket Sátán ajánlatai nyújthatnak nekünk. A bűn szerencsétlenségbe és becstelenségbe dönt minden egyes megtévedt lelket; elvakító, csábító ereje behízelgő délibábokat fest, amivel lenyűgöz bennünket. Ha Sátán területére merészkedünk, többé nem vagyunk biztonságban, hatalmából nem menekülhetünk. Amennyire lehetséges, minden rést zárjunk el, amelyen át a kísértő hozzánk férhetne. HB 122.2

Ez az ima: “Ne vígy minket a kísértésbe” — ígéretet tartalmaz. Ha Istennek adjuk át magunkat, miénk az ígéret: “Hű az Isten, aki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek” (1Kor 10:13). HB 122.3

A gonosz elleni egyedüli védelmünk az, ha Krisztus szívünkben lakozik — az Ő igaz szentségébe vetett hit által. A kísértésnek csak azért van felettünk hatalma, mert az önzés még mindig szívünkben él. Ha azonban Isten végtelen szeretetét megismertük, akkor az önzés gyűlöletes és visszataszító mivoltában tűnik majd fel előttünk; vágyakozni fogunk, hogy lelkünkből kiirtsuk. Miként Krisztust is megdicsőítette a Szentlélek, ugyanúgy nemesíti és győzi meg a mi szívünket is, olyannyira, hogy a kísértések erejüket veszítik, s Krisztus kegyelme átalakítja jellemünket. HB 123.1

Krisztus sohasem hagy el egyetlen lelket sem, akiért meghalt. Az ember a kísértések között elbukhat, és elhagyhatja Őt, de Krisztus sohasem fordul el azoktól, akikért a váltságdíjat saját életével fizette meg. Ha lelki szemeink látóképessége élesebb lenne, akkor láthatnánk a lelkeket, akik a gondok terhétől és a bánattól elkeseredve a halált kívánják. Azonban láthatnánk angyalokat is, akik ezeknek a megkísértett és az örvény szélén álló lelkeknek a segítségére sietnek, a démonokat elűzik, és védenceiket ismét biztos alapra helyezik. E két sereg között vívott küzdelem éppoly valóságos, mint két földi hadsereg harca. E lelki harcok kimenetelétől függ örök sorsunk. HB 123.2

Ránk is vonatkoznak Üdvözítőnknek Péterhez intézett szavai: “Ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited” (Lk 22:31, 32). Hála Istennek, Ő nem hagyott magunkra, mert “úgy szerette [...] e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16). Jó Atyánk nem hagy el bennünket, Isten és az ember ellenségével folytatott küzdelmünkben; “ímé — mondja — adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek” (Lk 10:19). Legyetek összeköttetésben az élő Istennel, akkor erősen fogja kezeteket, és nem ereszti el. Ismerjétek fel Isten irántunk érzett szeretetét, és higgyetek abban! Majd meggyőződtök róla, hogy ez a végtelen szeretet áthatolhatatlan védőbástya, amelyen elakad Sátán minden terve és támadása. “Erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen” (Péld 18:10). HB 123.3