Gondolatok a hegyi beszédről

A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma (Mt 6:11)

Az Úr imájának első fele Isten nevére, országára és akaratára vonatkozik: hogy neve megszenteltessék, hogy országa eljöjjön, s hogy akarata legyen meg. Ha ily módon Isten szolgálatát tettük legfőbb ügyünkké, bizalommal kérhetjük, hogy szükségleteinkről is megemlékezzék. Ha önző énünket megtagadtuk, és Isten gyermekeivé lettünk, akkor Isten családjának tagjai vagyunk, és Atyánk házában minden a miénk. Isten minden kincse rendelkezésünkre áll, úgy a jelen, mint az eljövendő világé is. Az angyalok szolgálata, a Szentlélek adományai és szolgáinak munkája: minden értünk történik. Miénk a világ és mindaz ami azt betölti, feltéve, hogy a javunkat szolgálja. Még a gonosz ellenségeskedése is áldásunkra van, mert a menny számára nevel bennünket. “Ha Krisztuséi vagytok, úgy minden a tiétek” (1Kor 3:23, 21). HB 113.2

Mi azonban még a kiskorú gyermekekhez hasonlítunk, akik nem vehetik birtokukba atyai járandóságukat. Isten még nem bízta ránk dicső örökségünket, nehogy Sátán becsapjon bennünket is, mint Ádámmal és Évával tette az Édenkertben. Viszont Krisztus megőrzi részünkre, így a gonosz nem férhet hozzá. A gyámság alatt levő gyermekekhez hasonlóan, napról napra csak annyit kapunk örökségünkből, amennyire szükségünk van; ezért mindennap kérnünk kell: “A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” Nem szabad elkedvetlenednünk, ha Isten egyszerre nem ad feleslegesen a következő napra is. Isten biztosított bennünket ígéretében: “Nem hagylak el, és nem feledkezem meg rólad.” Dávid is így szólt: “Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé” (Zsolt 37:25). Isten hollókat küldött Illés táplálására a Kérit-patakhoz, s egyetlen önfeláldozó gyermekéről sem fog megfeledkezni. Aki igazságban jár, arról mondja az Írás: “Kenyerét megkapja, vize el nem fogy.” “Nem szégyenülnek meg a veszedelmes időben, és jóllaknak az éhség napjaiban.” “Aki az ő tulajdon fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk” (Ésa 33:16; Zsolt 37:19; Róm 8:32). Krisztus könnyített özvegy anyjának gondjain és terhein, segítségére volt a názáreti háztartás vezetésében; részvétet érez minden anya iránt, aki nehéz munkával keresi meg gyermekei kenyerét. Ő, aki megkönyörült a tömegen, “mert elbágyadt és elerőtlenedett”, ma is részvétet érez a szenvedő szegények iránt; kezeit állandóan kinyújtja feléjük, sőt még imájában is figyelmeztet, amellyel tanítványait oktatta, hogy emlékezzünk meg a szegényekről. HB 114.1

Amikor könyörgünk: “A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, nem csak magunkért, hanem másokért is imádkozunk, s ezzel elismerjük, hogy amit Isten nekünk ad, nem kizárólag a miénk. Isten azért bíz ránk javakat, hogy az éhezőket is tápláljuk. Isten felüdíti a nyomorgókat javaival, s így szól: “Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, hívd a csonkabonkákat, a szegényeket, a sántákat és vakokat: És boldog leszel, mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor” (Lk 14:12-14). HB 115.1

“Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek.” “Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat” (2Kor 9:8, 6). HB 115.2

Könyörgésünk a mindennapi kenyérért nem csak a testünknek naponta szükséges táplálékot foglalja magában, hanem a lelki táplálékot is, az örök élet elnyerése céljából. Jézus megparancsolta: “Munkálkodjatok, ne az eledelért, mely elvész, hanem az eledelért, mely megmarad az örök életre.” “Én vagyok amaz élő kenyér, mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké” (Jn 6:27, 51). Üdvözítőnk az élet kenyere, s ha szeretetét felismerjük, magunkba fogadjuk Őt, és ekkor az a kenyér táplál bennünket, amely a mennyből szállt alá. HB 115.3

Krisztust szavai által fogadhatjuk magunkba; Isten azért adta nekünk Szentlelkét, hogy igéit megértesse velünk, hogy igazságait szívünkbe vésse. Imádkozzunk naponta, amint olvassuk a Szentírást, Isten pedig elküldi majd a Lelkét, hogy kijelentse azokat az igazságokat, amelyek megerősítenek bennünket, lelkünket pedig felkészíti a szükség napjára. HB 115.4

Isten a mi javunkra úgy rendelkezett, s arra is tanít, hogy naponként imádkozzunk mind a testi, mind a lelki hiányok kielégítéséért. Azt szeretné, ha belátnánk, hogy állandóan az Ő gondviselésétől függünk. Ezért kíván velünk mind szorosabb kapcsolatba lépni. Ha Krisztussal — az ima és a szent igazságok kutatása által — közösségbe jutunk, akkor mint éhezőket táplál, és mint szomjazókat üdít fel az élet vízéből. HB 115.5