Gondolatok a hegyi beszédről

Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk (Mt 6:9/a)

Jézus arra tanít bennünket, hogy Atyját Atyánknak nevezzük. Ő nem szégyell minket testvéreinek nevezni (Zsid 2:11). Szíve annyira kész, és úgy vágyakozik minket az isteni család tagjaként üdvözölni, hogy mindjárt a megszólításban, amellyel Istenhez közeledünk, biztosít bennünket mennyei összetartozásunkról — “Mi Atyánk!”. HB 106.3

Ennek ad hangot az a csodás igazság, amely csupa bátorítás és vigasz, hogy Isten éppúgy szeret bennünket, mint tulajdon Fiát. Mindezt a tanítványokért mondott utolsó imájában is kifejezte Jézus: “És szeretted őket, amiként engem szerettél” (Jn 17:23). HB 106.4

E világot Sátán bitorolja, és kegyetlen zsarnokként uralkodik felette; Jézus azonban szeretettel vette körül, és újból összekapcsolta Jahve trónjával. A kérubok, szeráfok és Isten el nem bukott angyalainak megszám1álhatatlan serege zengett hálaéneket Istennek és a Báránynak, amikor bizonyossá vált a győzelem. Örvendeztek, hogy az elveszett emberiség előtt megnyílt az üdvösség útja, és a föld felszabadulhat végre a bűn átka alól. HB 108.1

Mennyivel inkább örülnie kellene azoknak, akik ajándékba kapták ezt a határtalan szeretetet! Hogy is kételkedhetnénk és élhetnénk tovább is bizonytalanságban, és hogyan érezhetnénk magunkat árváknak? A törvényszegők érdekében öltött Jézus emberi természetet, és hasonló lett hozzánk, hogy ezáltal örök békénk és biztonságunk legyen. Van Szószólónk a mennyekben, s aki Őt személyes megváltójául elfogadja, soha nem árvul el, hogy bűneinek terhét maga hordozza. HB 108.2

“Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk.” “Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt dicsőüljünk is meg.” “És még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogyha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk őhozzá, mert meg fogjuk őt látni, amint van” (1Jn 3:2; Róm 8:17). HB 108.3

Az Istenhez való közeledés első lépése: felismerni és hinni “Istennek irántunk érzett szeretetét” (1Jn 4:16), mert szeretetének vonzereje késztet bennünket arra, hogy hozzá járuljunk. HB 108.4

Isten szeretetének felismerése arra késztet bennünket, hogy lemondjunk az önzésről. Amikor Istent Atyánknak nevezzük, elismerjük, hogy Isten minden gyermeke olyan, mintha testvérünk lenne. Valamennyien része vagyunk az emberiségnek, és mindannyian egy család tagjai vagyunk. Foglaljuk imáinkba felebarátainkat csakúgy, mint önmagunkat, mert senki sem imádkozik helyesen, aki csak önmagára kér áldást. HB 108.5

A mindenható Isten — mondta Jézus — abban a kiváltságban részesít bennünket, hogy Atyánknak szólíthatjuk. Jól gondoljátok meg, hogy ez mi mindent foglal magában! Földi szülők soha nem fohászkodtak még úgy eltévelyedett gyermekükért, mint Alkotónk imádkozik a bűnösért. A bűneikben megátalkodottak megtéréséért még a leggyengédebb emberi szeretet sem munkálkodik úgy, mint Isten. Ő ott lakik minden egyes házban, minden kiejtett szót meghall, figyel minden egyes imára, segít minden lélek gondján, csalódásait hordozza; megfigyeli az atya, anya, testvér, barát és szomszéd iránt tanúsított viselkedést. Minden ínségünkben gondoskodik rólunk. Kegyelmének árjai állandóan folynak, hogy szükségleteinket kielégítsék. Ha Istent Atyánknak nevezzük, akkor gyermekeinek tekintjük magunkat, mint akiket bölcsessége vezet, s akik minden dologban engedelmeskedni akarunk neki, jól tudva, hogy szeretete változhatatlan. Terveit örömmel tesszük magunkévá, s mint Isten gyermekei, az Ő tiszteletét, jellemét, gyermekeit és munkáját tartjuk életünkben a legfontosabbnak. Örömmel ismerjük el és tiszteljük Atyánkhoz és családjának minden egyes tagjához való tartozásunkat. HB 109.1

“Ki vagy a mennyekben.” Ő, akire Krisztus szavai szerint fel kell tekintenünk, “a mi Atyánk”, “az égben van, és amit akar, azt megcselekszi”. Oltalmában biztonságban vagyunk: “Mikor félnem kellene is, én bízom tebenned” (Zsolt 115:3; 56:4). HB 109.2