Pátriárkák és próféták

Fejezet 60 — Saul vakmerősége

(1Sám 13-14. fejezete)

Saul a Gilgálban megtartott gyűlés után elbocsátotta seregét, akik hívására az ammoniták ellen felkeltek, és csupán háromezer embert tartott vissza, akik közül kétezer vele maradt Mikmásban, ezret pedig fia, Jonathán szolgálatára rendelt Gibeába. De ezzel Izrael királya komoly hibát követett el, mert az ammonitákon aratott, aránylag könnyű győzelem ünneplése helyett a fellelkesedett néppel most tovább támad, megszabadíthatta volna Izraelt minden ellenségtől. PP 575.1

Ez alatt a filiszteusok nem voltak tétlenek, s az Ében-Haézer-i vereség után még megmaradt sziklaerőd birtokában megvetették lábukat Kánaán szívében. A filiszteusok harci felszerelése sokkal tökéletesebb volt, mint az izraelitáké, mert míg Izraelt megszállva tartották, megtiltották nekik, hogy fémmel dolgozzanak, nehogy fegyvereket készítsenek. A békekötés után az izraeliták fegyvereiket továbbra is a filiszteusokkal készíttették. Kényelemszeretetük és az elnyomatás alatt bennük kifejlődött szolgaszellem miatt majdnem egészen kifogytak a fegyverekből. A háborúban nyilat és parittyát használtak, és ezeket meg is szerezhették maguknak; de Saulon és Jonathánon kívül senkinek sem volt dárdája vagy szablyája. PP 575.2

A filiszteusok legyőzetését csak Saul uralkodásának második évében kísérelték meg. Az első ütközetet Saul fia, Jonathán vezette, aki megtámadta és le is verte őket gébai táboruknál. De emiatt a vereség miatt igen feldühödtek a filiszteusok, és csakhamar hadbaszálltak Izrael ellen. Saul is felhívta az egész nemzetet, minden kardforgató férfit, a Jordánon túl lakókat is, hogy gyülekezzenek hozzá Gilgálba. PP 575.3

Ennek a felhívásnak Izrael népe eleget is tett. A filiszteusok Mikmásban gyülekeztek igen nagy sereggel. “[...] harmincezer szekér és hatezer lovas volt, a nép pedig oly sok volt, mint a tenger partján lévő föveny” (lSám 13:5). Amikor Saulnak és seregének ezt hírül adták, megdöbbenve gondoltak arra, hogy nekik ilyen hatalmas sereggel kell megmérkőzniük. Az ütközetre tulajdonképpen nem is készültek, és sokan meghátráltak. Egyesek a Jordánon túlra menekültek, mások pedig sziklahasadékokban és barlangokban rejtőztek el. S így, mire az ütközet ideje elérkezett, a sereg száma jócskán leapadt, és azok is, akik megmaradtak, rossz sejtelemmel és rémülettel voltak teltek el. PP 575.4

Királlyá választásakor Saul határozott utasítást kapott Sámueltől, hogy mit kell ekkor cselekednie. “[...] menj le énelőttem Gilgálba” — utasította őt — “és ímé én lemegyek tehozzád, hogy égőáldozatot áldozzam és hálaáldozatot hozzak. Hét napig várakozzál, míg hozzád megyek, és akkor tudtodra adom, hogy mit cselekedjél” (lSám 10:8). PP 576.1

Saul napokig várt, azonban nem nagy gondot fordított arra, hogy a népet bátorítsa, és Isten iránti bizalmában befolyásolja. Még mielőtt a próféta által meghatározott idő teljesen lejárt volna, türelmetlenné vált a késlekedés miatt; a nehéz helyzetben maga is elbátortalanodott. Ahelyett, hogy embereit igyekezett volna lelki- ismeretesen felkészíteni az istentiszteletre, amelyet Sámuel vele együtt akart megtartani, gonosz sejtelmeknek adta át magát. Istent keresni — ez volt az áldozatok bemutatásakor az egyik nagyon komoly és fontos feladat. Isten elvárta népétől az önvizsgálatot és a bűneik feletti bánkódást, hogy elfogadhassa áldozataikat, és erőfeszítéseiket áldás kísérhesse, amikor az ellenséggel küzdenek. Saul azonban nyugtalanná vált, a nép pedig királyára tekintett, akit maga választott, ahelyett, hogy Istentől várta volna a segítséget. PP 576.2

De az Úr még most is könyörült rajtuk, és nem bocsátotta rájuk a szerencsétlenséget, amely rájuk jött volna, ha pusztán emberi karok védték volna őket. Megszorongatta őket, hogy belássák, mily balgaság emberekben bízni, és hogy hozzá térjenek, aki egyedül támaszuk a veszélyben. Ez a nap Saul megpróbálásának napja volt. Azon a napon megmutathatta volna, hogy bízik-e Istenben, és türelmesen megvárja-e parancsát, vagy ingadozik, és ezzel érdemtelennek bizonyul a rábízott nagy feladatra. Vajon mit tesz most Izrael királya? Hallgat-e a királyok Királya szavára? Megkísérli-e csüggedt seregének figyelmét arra terelni, aki örök forrása az erőnek és a szabadításnak? PP 576.3

Mindig nagyobb türelmetlenséggel várakozott Sámuelre, és a vele levők kishitűségét, menekülését és félelmét is az ő elmaradásának tudta be. Végre elérkezett a megjelölt idő, ám a próféta most sem jelent meg azonnal, mert isteni akarat tartotta vissza. Saul pedig nem tudta többé türtőztetni magát. Úgy érezte, valamit tennie kell. PP 577.1

Tudta, hogy valami módon lelket kell öntenie a csüggedt seregbe, ezért elhatározta, hogy istentiszteletre hívja őket, hogy könyörögjenek Isten segítségéért. Az Úr már ennek előtte úgy rendelkezett, hogy csak arra hivatottak mutathatnak be áldozatot. Saul azonban ennek ellenére azt parancsolta: “Hozzátok ide az égőáldozatot és a hálaáldozatokat” (lSám 13:9). És úgy amint volt, páncélosán, fegyveresen odalépett az oltárhoz, és áldozott azon. PP 577.2

“És mikor elvégezte az égőáldozatot; ímé megérkezék Sámuel, és Saul eleibe ment, hogy köszöntse őt” (lSám 13:10). Sámuel azonnal látta, hogy Saul megszegte a neki adott rendeletet. Az Úr pedig prófétája által kijelentette: most fog tanácsot adni népének, hogy mitévő legyen ebben a súlyos helyzetben. És ha Saul az isteni feltételeket hűségesen betartotta volna, Isten csodálatos szabadulást szerzett volna neki a hozzá hű maradt kicsiny sereggel. De Saul annyira megelégedett volt önmagával és saját cselekedetével, hogy úgy ment Sámuel elé, mint aki dicséretet, és nem dorgálást érdemel. PP 577.3

Sámuel gondterhes, aggódó arccal kérdezte tőle: “Mit cseleked- tél?!” Ő pedig mentegetni kezdte vakmerő cselekedetét: “Mikor láttam, hogy a nép elszélede mellőlem, és te nem jöttéi el a meghagyott időre, a Filiszteusok pedig összegyűlének már Mikmásban, Azt mondám: Mindjárt reám törnek a Filiszteusok Gilgálban, és én az Úrnak színe előtt még nem imádkozám; bátorságot vevék azért magamnak és megáldozám az égőáldozatot. PP 577.4

Akkor monda Sámuel Saulnak: Esztelenül cselekedtél; nem tartottad meg az Úrnak, a te Istenednek parancsolatját, melyet parancsolt néked, pedig most mindörökre megerősítette volna az Úr a te királyságodat Izrael felett. Most azonban a te királyságod nem lesz állandó. Keresett az Úr magának szíve szerint való embert, akit az ő népe fölé fejedelmül rendelt, mert te nem tartottad meg, amit az Úr parancsolt néked. Felkele ezután Sámuel, és elment Gilgálból Benjámin városába, Gibeába” (lSám 13:11-15). PP 577.5

Izraelnek vagy meg kellett szűnni Isten népének lenni, vagy helyre kellett állítani a királyság Istentől rendelt szabályait. Az Úr azonban csak úgy vállalta Izrael vezetését, ha az kész az emberi, testi akaratot az Ő isteni akaratának alárendelni. Addig, amíg a nép és a király úgy viselkedik, mint a Magasságos alattvalóihoz illik, menedékük és erősségük lesz. De olyan egyeduralmat, amely az Ő tekintélyét nem ismeri el, nem támogathat. PP 578.1

Ha Saul ezekben a próbákkal terhes napokban hűséges lett volna Isten parancsolataihoz, úgy Isten általa vitte volna véghez akaratát. De az ő ballépése azt mutatta, hogy nem alkalmas az Ő képviseletére. És ha tovább is király marad, saját akaratát érvényesíti majd Isten akarata helyett és tévútra vezeti Izraelt. Ha Saul hűséges lett volna, országa örökre megerősödhetett volna; de mivel vétkezett, más valaki kellett keresztül vigye az Úr szándékát. Izraelnek olyan királyt kellett kapnia, aki a menny elgondolása szerint uralkodik felette. PP 578.2

Sohasem tudjuk, milyen nagy dolgok foroghatnak kockán a próbák idején. Nincs semmi másban biztonságunk, csak az Isten Igéjével szembeni szigorú engedelmességben. Isten minden ígéretét a hit és engedelmesség feltétele mellett adta; és aki nem engedelmeskedik parancsolatainak, az eleve elzárja magát a Szentírás áldásaitól. Ne bízzuk magunkat soha saját érzéseinkre vagy az emberek tanácsára, hanem engedelmeskedjünk Isten akaratának, járjunk egyenesen parancsolatai szerint minden körülmények között. Az ilyen cselekedetek következményeiért az Úr felel. Iránta való hűséggel bebizonyíthatjuk az emberek és az angyalok előtt, hogy nehéz időkben is alkalmas eszközök vagyunk akaratának teljesítésére, nevének felmagasztalására és népének áldására. PP 578.3

Saul már nem volt kedves Isten előtt, mégsem igyekezett bűnbánatban megalázni magát. Az igazi istenfélelmet a vallás külső formáihoz való ragaszkodással igyekezett pótolni. Izrael leveretése nem volt előtte ismeretlen, amikor Hofni és Fineás a szövetség ládáját a táborba vitte; ám ennek ellenére ő is elhatározta, hogy elhozatja azt. Mert azt gondolta, hogyha a népbe bizalmat önthet általa, akkor seregét sikerül összegyűjtenie, és így kiállhat a filiszteusok ellen. Már nem törődött Sámuel jelenlétével és támogatásával, s így megszabadult a próféta szemrehányásaitól és rendreutasításaitól. PP 578.4

Saul annak idején azért kapta a Szentlelket, hogy értelmét megvilágosítsa, és szívét érzékennyé tegye. Ezenfelül Isten prófétája által tanítást és intelmeket is kapott. Mégis ennek ellenére milyen helytelen utakra tévedt. Izrael első királyának története szomorú példáját adja az ifjúkorban felvett rossz szokások hatalmas erejének. Saul ifjú korában nem szerette és nem félte Istent, és fegyelmezetlen szelleme állandóan kész volt az isteni hatalom elleni lázadásra. Azok, akik fiatal korukban Isten törvényével szemben engedelmességet gyakorolnak, és hűségesen elvégzik a rájuk kiszabott feladatokat, alkalmasak lesznek később nagyobb kötelességek elvégzésére. De aki az istenadta erőkkel évek hosszú során át visszaél, és később meg akar változni, azokat nem fogja többé frissnek, hatalmasnak találni. PP 579.1

Saul azon igyekezete, hogy a népet fellelkesítse, eredménytelennek bizonyult. És amikor serege mindössze hatszáz emberre csökkent, visszavonult a filiszteusoktól nem régen visszavett erődbe, Gébába. Ez a város Jeruzsálem közelében, északra, egy szűk völgy déli oldalán terült el. E völgy északi részén volt Mikmás, ahol a filiszteusok táboroztak. Seregeik egy része már kinn portyázott az országban, feldúlván azt. PP 579.2

Isten engedte válságba jutni a dolgot, hogy megleckéztesse Sault, és alázatosságra, hitre tanítsa a népet. Az áldozat bemutatásánál gyakorolt vakmerőségéért az Úr nem őt tette a filiszteusok legyőzőjévé, hanem erre az istenfélő Jonathánt választotta ki. Ő Isten Lelkének késztetésére fegyverhordozójának azt az ajánlatot tette titkon, hogy üssenek rajta a filiszteusok táborán. “[...] talán tenni fog az Úr érettünk valamit” — mondta — “mert az Úr előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást” (lSám 14:6). PP 579.3

A fegyverhordozó, aki ugyancsak istenfélő ember volt, jónak találta a tervet, s így együtt hagyták el a tábort, de titokban, nehogy valaki feltartóztassa őket. Minekutána komoly imában atyáik Istenéhez járultak, megegyeztek egy jelben, amely által tudni fogják, hogy miként folytassák tervüket. Azután csendben leereszkedtek a két tábort elválasztó szakadékba, és a kiálló sziklák árnyékában óvatosan előrehaladtak. De ahogy a filiszteusok táborát megközelítették, azok mégis meglátták őket, és így gúnyolódtak velük. “Ímé a zsidók kijődögélnek a barlangokból, ahova rejtőzének. Jertek fel mi- hozzánk” — mondták csúfondárosan — “és valamit mondunk néktek” (lSám 14:11-12). Ezzel természetesen azt gondolták, hogy megleckéztetik a vakmerőket. Ámde éppen ez a beszéd volt az előre megbeszélt jel arra, hogy Isten velük lesz. Most tudták, hogy vállalkozásuk kedves Isten előtt. Elvonultak a filiszteusok látóköréből és felkapaszkodtak egy elfoglalhatatlannak tartott szikla tetejére, amelyet éppen hozzáférhetetlensége miatt alig őriztek. Innen azután a táborba lopództak, ahol a meglepetésükben védekezni sem tudó őröket levágták. PP 579.4

Jonathánt és kísérőjét mennyei angyalok védelmezték. Ők hadakoztak mellettük és hullottak a filiszteusok fegyvereik alatt. A föld megremegett, mintha harcosok ezrei közeledtek volna. Jonathán tudatára ébredt az isteni segítségnek, de a filiszteusok is észrevették, hogy Izrael Istene hadakozik népéért. És félelem szállta meg a sereget, úgy a síkon, mint a táborban. A nagy ijedelemben és zűrzavarban a filiszteusok már saját embereiket is ellenségnek vélték, s így dühösen öldökölni kezdték egymást. PP 580.1

A csatazajt nemsokára meghallották Izrael táborában is. A király őrei jelentették, hogy a filiszteusok táborában nagy a zavargás, és számuk szemmel láthatóan fogy. Az izraeliták táborából azonban — úgy tudták — nem hiányzott senki sem, s a táborszemle is csak azt derítette ki, hogy Jonathán és fegyverhordozója nincsenek jelen. Azt azonban Saul is látta, hogy a filiszteusok az ellenséggel viaskodnak, ezért seregét ő is ellenük vezette. A filiszteusokhoz pártolt héberek most az ellenség ellen fordultak, de előjöttek a sziklák hasadékaiban rejtőzködők is, s így a filiszteusok igen nagy vereséget szenvedtek azon a napon. PP 580.2

Saul, hogy a győzelmet minél jobban kihasználja, megtiltotta katonáinak, hogy naplementéig táplálékot vegyenek magukhoz. “Átkozott az” — mondta — “aki kenyeret eszik estvéig, míg bosszút állok ellenségeimen” (lSám 14:24). A harc ugyan már eldőlt mielőtt ő beavatkozott volna, de Saul az ellenség teljes megsemmisítésével akarta kitüntetni magát. Az élelmet önző okokból tiltotta el, emberei szükségletével mitsem törődött, ha egyéni érdekei úgy kívánták. Azzal pedig, hogy ezt a tilalmat ünnepélyes esküvel erősítette meg, kimutatta meggondolatlanságát és hitetlenségét. Egész viselkedése, az átok és az indok azt mutatta, hogy nem az Isten, hanem saját dicsőségét keresi. Nem azt mondotta: “míg az Úr győzedelmeskedik”, hanem “míg bosszút állok ellenségeimen” (lSám 14:24). PP 580.3

A tilalom pedig okozója lett Isten parancsolata megszegésének. PP 581.1

Egész nap hadakoztak, és már ájuldoztak az éhségtől. A meghatározott idő elteltével a kiéhezett nép nekiesett a zsákmányolt ételnek, és a húst véresen ették meg. Így vétettek Isten törvénye ellen, amely tiltja a vér megevését. PP 581.2

Jonathán, aki atyja rendeletéről mit sem tudott, akaratlanul vétett a parancs ellen, mert egy erdőn keresztül menve mézet talált, és evett. Este meghallotta ezt Saul, aki tudvalevőleg halálbüntetés terhe mellett tiltotta meg, hogy valaki aznap egyék. És bár Jonathán akaratlanul vétett ellene, s bár Isten csodálatos módon tartotta meg életét, sőt általa adott győzelmet Izraelnek, a király mégis úgy rendelkezett, hogy az ítéletet végre kell hajtani. Fia életének meg- kímélésével Saul részéről beismerés lett volna, hogy vétkezett amikor ilyen elhamarkodott fogadalmat tett. Ez pedig megalázó lett volna büszkeségének. “Úgy cselekedjék az Úr most és ezután is” — hangzott borzalmas ítélete — “hogy meg kell halnod Jonathán” (lSám 14:44). PP 581.3

Saul nem várhatott dicsőséget az ellenség legyőzetéséért. Úgy gondolt megbecsülést és csodálatot szerezni magának, hogy fogadalmát szentnek tartotta, és ahhoz még saját fia élete árán is ragaszkodott. PP 581.4

Ezzel királyi tekintélyét is meg akarta erősíteni. Kevéssel ezelőtt ő szegte meg Isten parancsolatát, mert jogtalanul áldozatot mutatott be Gilgálban, és amikor Sámuel megfeddte őt, konokul védekezett. PP 581.5

De most, hogy saját oktalan rendeletét szegték meg — még csak nem is szándékosan -, nem kedvezett saját fiának sem, hanem halálra ítélte őt. PP 581.6

De a nép szembeszállt a királlyal Jonathán életéért. “Jonathán haljon-é meg, aki ezt a nagy szabadulást szerezte Izráelben? Távol legyen! Él az Úr, hogy egyetlen hajszála sem esik le fejéről a földre, mert Istennek segedelmével cselekedte ezt ma” (lSám 14:45). PP 581.7

Ennyire egyhangú és lelkes pártfogásnak a büszke király sem mert ellenállni, és így maradt életben Jonathán. Saul azonban egyebet nem érzett, mint azt, hogy Jonathánt a nép is és Isten is felmagasztalta. Tudta, hogy fia megmenekülése ő ellene emel vádat. Érezte, hogy elhamarkodott átka az ő fejére száll vissza. Ezért nem is üldözte tovább a filiszteusokat, hanem lehangoltan, elégedetlenül tért vissza házába. PP 581.8

Akik saját bűneik mentegetésében elsők, azok igen gyakran elsők mások megítélésében is. Sokan eljátszák Isten jóakaratát, mint Saul is, és elvetik a tanácsot és az útbaigazítást. Még akkor is vonakodnak magukban keresni a hibát, ha meg vannak győződve arról, hogy Isten nincs velük. Kérkednek kiválóságukkal, de a másikat, aki jobb náluk, keményen elítélik. Jó volna, ha az ilyen pöffeszkedő bírák megszívlelnék Jézus szavait: “Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek” (Mt 7:2). PP 582.1

Akik magukat felmagasztalják, sokszor kerülnek olyan helyzetbe, hogy — akarva, nem akarva — felfedik igazi énjüket. Így volt ez Saullal is, Saját viselkedése győzte meg népét arról, hogy neki a királyi tekintély és hatalom kedvesebb volt, mint az igazság, irgalmasság és népének jóléte. De alkalmat adott ez arra is, hogy a nép belássa, menynyire tévedett, amikor az Isten által adott kormányzatot elvetette, amikor az istenfélő prófétát, akinek imái áldást hoztak, felcserélte egy királlyal, aki vakbuzgalmában átkot kért rájuk. PP 582.2

Ha az izraeliták nem szálltak volna síkra Jonathán életéért, szaba- dítójuk a király rendeletére meghalt volna. Milyen gyanakodással fogadhatta a nép később Saul vezetését! Milyen keserű lehetett az a gondolat, hogy ezt az embert ők maguk juttatták a trónra! Isten hosszantűrő! Sokáig elnézi az emberek tévelygését, és mindenkinek alkalmat ad a bűnök felismerésére, és a megtérésre. S ha néha úgy látszik, hogy előmenetelt ad az akaratával ellenkezőknek, a maga idején bizonnyal napfényre hozza azok balgaságait. PP 582.3