Pátriárkák és próféták

Fejezet 31 — Nádáb és Abihu bűne

(3Móz 10:1-11)

A sátor felszentelése után a papokat is felszentelték szent szolgálatukra. Ezek az istentiszteletek hét napig tartottak és mindegyiket különleges szertartás jellemezte. A nyolcadik napon kezdték meg szolgálatukat. Ezután Áron, fiai közreműködésével bemutatta az áldozatot, amelyet Isten rendelt, majd felemelte kezeit és megáldotta a népet. Mindent úgy tettek, ahogy Isten megparancsolta nekik. Isten elfogadta az áldozatot és figyelemre méltó módon láthatóvá tette előttük dicsőségét: tűz jött ki az Úr elől és megemésztette az oltáron lévő áldozatot. A nép félelemmel és nagy érdeklődéssel tekintett az isteni hatalomnak erre a csodálatos megnyilatkozására. Isten dicsőségének és jóindulatának jelét látták meg benne. A dicséret és imádat ujjongó kiáltása hagyta el ajkukat. Arcra borultak, mintha Jahve közvetlen jelenlétében lettek volna. PP 317.1

De nemsokára, váratlanul szörnyű csapás sújtott le a főpap családjára. Az istentisztelet órájában, amikor a nép imája és magasztalása szállt fel Istenhez, Áron két fia vette a tömjénezőjét és illatos tömjént égetett el azon “kedves illatú áldozatul az Úrnak.” Azzal azonban, hogy “idegen tüzet” használtak, megszegték Isten parancsát. A tömjén égetésére ugyanis közönséges tüzet vettek igénybe a szent tűz helyett, amelyet Isten maga gyújtott meg és ugyanakkor megparancsolta, hogy erre a célra kell felhasználni. Ezért a bűnért tűz jött ki az Úrtól és a nép szeme láttára megemésztette őket. PP 317.2

Mózes és Áron után Nádáb és Abihu voltak a legnagyobbak Izraelben. Az Úr is felettébb megtisztelte őket, mert a hetven vénnel együtt ők is megpillanthatták az Úr dicsőségét a hegyen. Mindamellett bűnüket nem lehetett elnézni vagy könnyelműen venni. Ellen-kezőleg, bűnük még súlyosabb volt. Senki se csalja meg magát azzal az elképzeléssel, hogy büntetés nélkül vétkezhet, mivel nagy ismerete van, s mivel Izrael fejedelmeihez hasonlóan felmehetett a hegyre, hogy Istennel közösségben legyen és dicsőségében időzzön! Senki se gondolja, hogy Isten ilyen kitüntetés után nem fog szigorúan büntetni! Ez végzetes tévedés! Azoktól, akik nagy tudást és előjogot kaptak, elvárható, hogy ismeretüknek megfelelően kegyes és erkölcsös életet éljenek. Kevesebbet nem fogadhat el Isten. A nagy áldások vagy kiváltságok sohase ringassanak bennünket biztonságba vagy gondatlanságba! Ez sohasem adhat engedélyt a bűn elkövetésére és nem keltheti azt az érzést, hogy Isten nem járt el szigorúan velük szemben. A kiváltság, amelyet Isten adott, eszköz arra, hogy bennünket készségessé és buzgóvá tegyen a szolgálatra, és ezáltal erőt adjon szent akaratának véghezvitelére. PP 317.3

Nádábot és Abihut ifjúságukban nem tanították meg az önuralom gyakorlására. Apjuk engedékeny természete, szilárdságának hiánya a helytelenségekkel szemben odavezetett, hogy elmulasztotta gyermekei megfenyítését. Fiainak megengedte, hogy hajlamaikat kövessék. PP 318.1

Akik hosszú ideig dédelgetik saját vágyaikat és kívánságaikat, végül oly mértékben kerülnek azok uralma alá, hogy még a legszentebb szolgálat iránti felelősségük sem lesz képes őket megszabadítani rossz szokásaiktól. Ezeket a fiúkat nem tanították meg arra, hogy tiszteletben tartsák apjuk tekintélyét. Nem fogták fel az Isten követelményei iránt tanúsított engedelmesség szükséges voltát. Áron téves engedékenysége fiaival szemben előkészítette Isten ítéletének mielőbbi bekövetkezését. PP 318.2

Isten meg akarta tanítani a népet, hogy hódolattal és félelemmel közeledjen hozzá az általa előírt módon. Isten nem fogadhat el részleges engedelmességet. Nem volt elég, hogy az istentiszteletnek ebben az ünnepélyes időszakában majdnem mindent úgy cselekedtek, ahogy azt Ő elrendelte. Isten átkot mondott azokra, akik eltérnek parancsolataitól és nem tesznek különbséget a közönséges és a szent között. Isten a próféta által ezt jelenti ki: “Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá és a világosságot sötétséggé teszik [...] jaj azoknak, akik magoknak bölcseknek látszanak és eszesek önmagok előtt! [...] Akik a gonoszt ajándékért igaznak mondják, és az igazak igazságát elfor-dítják tőlük! [...] Mert a seregek Urának törvényét megvetették, és Izrael szentjének beszédét megutálták” (Ésa 5:20-24). Senki se csalja meg magát azzal a hiedelemmel, hogy Isten parancsolatainak egy része nem lényeges, vagy azzal, hogy Isten valami változtatást is elfogad a megkövetelt helyett! Jeremiás próféta ezt mondta: “Kicsoda az, aki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?” (JSir 3:37). Isten semmiféle olyan parancsolatot nem rögzített Igéjében, amelynek az emberek akaratuk szerint engedelmeskednek vagy nem engedelmeskednek, és nem viselik ennek következményeit. Ha az engedelmesség szigorú útja helyett az emberek valami más ösvényt választanak, akkor hamarosan megmutatkozik, hogy annak “[...) vége a halálra menő út” (Péld 14:12). PP 318.3

“Azután monda Mózes Áronnak és az ő fiainak, Eleázárnak és Ithamárnak: Fejeteket meg ne meztelenítsétek, ruháitokat meg ne szaggassátok, hogy meg ne haljatok és haragra ne gerjedjen az Úr az egész gyülekezet ellen [...] mert az Úr kenetének olaja van rajtatok” (3Móz 10:6-7). A nagy vezető az Úr ezen szavaira emlékeztette testvérét: “Akik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem,” Áron csendben maradt. PP 319.1

Fiainak halálában, amely figyelmeztetés nélkül csapott le rá szörnyű bűnük miatt, most Áron is meglátta saját elhanyagolt kötelességének eredményét. Fiai bűne és halála felett érzett fájdalma meggyötörte atyai szívét, de érzelmeit nem fejezte ki szemmel látható módon. Szomorúságának valamiféle kinyilatkoztatása azt a látszatot keltette volna, hogy részes fiai bűnében. Nem volt szabad a gyülekezetet Isten elleni zúgolódásra vezetnie. PP 319.2

Isten arra akarta megtanítani népét, hogy ismerje el rendreutasításainak igazságos voltát, és így mások is féljenek azoktól. Izraelben voltak olyanok is, akiknek ez a rettenetes ítélet figyelmeztetés volt: ne reménykedjenek abban, hogy Isten türelmére hivatkozva büntetlenül vétkezhetnek mindaddig, amíg be nem pecsételik végzetüket. PP 319.3

Isten ítéletét hozza magára, aki a bűnös iránt hamis együttérzést mutat, aki igyekszik mentséget találni a bűnre. A bűnnek olyan hatása van, hogy eltompítja az erkölcsi érzéket, mégpedig úgy, hogy a bűnös nem fogja fel többé a bűn szörnyűségét; és a Szentlélek meggyőző ereje nélkül olykor vak marad bűne meglátására. Krisztus szolgáinak az a kötelességük, hogy megmutassák ezeknek a tévelygőknek a reájuk leselkedő veszélyt. Azok, akik megsemmisítik a figyelmeztetés hatását a bűnösök elvakításával, hogy ne tudják meglátni a bűn valóságos jellegét és következményeit, gyakran még azzal is hízelegnek maguknak, hogy e ténykedésükkel keresztényi könyörületességükről tesznek bizonyságot. A valóságban éppen az ellenkezőjét teszik, mert megakadályozzák a Szentlélek munkáját, és nem segítenek a bűnösnek ellenállni. Elaltatják a bűnöst és rábeszélik, hogy nyugodtan pihenjen csak a pusztulás, a romlás szakadékának szélén. Részt vesznek bűnében, és bűnbánatának hiányáért félelmetes felelősséget vonnak magukra. Ennek a hamis és megtévesztő együttérzésnek az eredményeként sokan pusztultak már el. PP 319.4

Nádáb és Abihu sohasem követték volna el ezt a végzetes bűnt, ha előzőleg nem részegedtek volna meg a bőségesen fogyasztott bortól. Jól tudták, hogy a leggondosabb és legünnepélyesebb előkészületeket kell megtenniük a szentélyben való megjelenésük előtt, ahol az isteni jelenlét nyilvánult meg. Mértéktelenségük azonban alkalmatlanná tette őket szent tisztségük betöltésére. Értelmük zavarossá lett és erkölcsi érzékenységük annyira eltompult, hogy nem tudtak különbséget tenni a szent és a közönséges között. PP 320.1

Isten Áronnak és megmaradt fiainak figyelmeztetést adott: “Bort és szeszes italt ne igyatok te és a te fiaid veled, mikor bementek a gyülekezet sátorába, hogy meg ne haljatok. Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeitekben. Hogy különbséget tehessetek a szent és a közönséges között, a tiszta és a tisztátalan között. És hogy taníthassátok Izrael fiait mindazokra a rendelésekre, amelyeket az Úr szólott vala nékik Mózes által” (3Móz 10:9-11). PP 320.2

A szeszes ital élvezetének hatása az, hogy elgyengíti a testet, zavarttá teszi az értelmet és megrontja az erkölcsi erőt. Megakadályozza az embert, hogy felismerje a szent dolgok szentségét vagy Isten rendeléseinek kötelező voltát. Mindazoknak, akik szent felelősséget hordoznak, szigorúan mértékletes embereknek kell lenniük, hogy elméjük mindig tiszta lehessen és így mindig különbséget tudjanak tenni a helyes és a helytelen, a jó és a rossz, az igazság és a hamisság között; hogy rendelkezhessenek az alapelvek és a bölcsesség szilárdságával, amely nélkül nem tudnak megfelelő módon igazságot szolgáltatni és irgalmasságot gyakorolni. PP 320.3

Azonos kötelezettség nyugszik Krisztus minden követőjén. Péter apostol ezt jelenti ki: “Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok” (lPt 2:9). Isten azt követeli tőlünk, hogy minden erőnket őrizzük meg a lehető legjobb állapotban, hogy elfogadható szolgálatot nyújthassunk Teremtőnknek. A részegítő italok fogyasztása ugyanolyan következményekkel jár, mint Izrael papjai esetében. A lelkiismeret a bűn iránt eltompul és megkeményedik, míg a közönséges és a szent közötti különbség elveszti jelentőségét. Miként tudunk akkor megfelelni az isteni követelmények mértékének? “Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az istenéi.” “Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek.” “Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti” (1Kor 6:19-20; 10:31; 3:17) PP 321.1