Pátriárkák és próféták

Fejezet 29 — Sátán ellenségeskedése a törvénnyel

Sátán első erőfeszítését Isten törvényének megdöntésére még a menny bűntelen lakói között kezdte meg. Ez a kísérlete egy ideig eredményesnek látszott. Az angyali sereg nagy részét megtévesztette. Sátánnak ez a látszólagos diadala azonban vereséggel és veszteséggel, az Istentől való elkülönüléssel és a mennyből való száműzetéssel végződött. PP 289.1

Amikor a küzdelem a földön folytatódott, Sátán látszólag ismét előnyt nyert. A bűn által az ember Sátán foglya lett és az ember birodalma is ezáltal az őslázadó kezébe került. A látszat szerint Sátán előtt megnyílt az út független királysága megalapítására és Isten és az Ő Fia tekintélyével szembeni ellenállásra. A megváltás terve azonban lehetővé tette az ember számára, hogy összhangba kerüljön Istennel és engedelmeskedjék az Ő törvényének és az ember éppúgy, mint a föld, megszabaduljon Krisztus által Sátán hatalmából. PP 289.2

Sátán ismét vereséget szenvedett. Továbbra is csaláshoz folyamodott abban a reményben, hogy sikerül a vereséget győzelemre változtatnia. Hogy lázadást szíthasson az elbukott emberi nemzetségben, Istent igazságtalan Istennek tünteti fel azért, mert az embernek megengedte törvénye áthágását. “Ha az Isten igazságos, és mindent előre tud — mondta a ravasz kísértő — akkor miért engedte próbának kitenni, bűnt elkövetni az embert, hogy nyomorúság legyen a sorsa a földön és végül meghaljon?” Ádám gyermekei pedig elfeledkeztek Isten hosszútűrő irgalmáról, amellyel megajándékozta az embert egy másik próba lehetőségével. Figyelmen kívül hagyták azt a bámulatos, nagy áldozatot, amibe lázadásuk került a menny Királyának. Hallgattak a kísértőre és zúgolódtak az egyetlen lény ellen, aki meg tudja őket menteni Sátán romboló hatalmától. PP 289.3

Ezrek és ezrek ajkáról visszhangzik ma is ugyanez a lázadó panasz Isten ellen. Nem látják be, hogyha Isten megfosztana bennünket a választás szabadságától, akkor elrabolná tőlünk azt az előjogunkat, hogy értelmes lényekként éljünk és pusztán gépies teremtményekké tenne bennünket. Istennek nem az a szándéka, hogy akaratunkon uralkodjon. Isten szabad erkölcsi lényekké teremtett bennünket. Ha-sonlóan az összes többi világok lényeihez, nekünk is alá kell magunkat vetnünk az engedelmesség próbájának. Sohasem kerülünk olyan helyzetbe, hogy a gonosznak való behódolásunk elkerülhetetlen legyen. Soha semmi olyan kísértés vagy próbatétel nem érhet bennünket, amelynek képtelenek lennénk ellenállni. Isten olyan bőségesen gondoskodott rólunk és látott el bennünket mindazzal, amire szükségünk van, hogy egyáltalán nem kell vereséget szenvednünk a Sátánnal való küzdelmünkben. PP 290.1

Amikor az emberek elszaporodtak a földön, majdnem az egész világ csatlakozott a lázadók soraihoz. Úgy látszott, megint Sátán szerezte meg a győzelmet. A mindenható hatalom azonban hirtelen véget vetett a bűn tevékenységének. A vízözön megtisztította a földet erkölcsi szennyezettségétől. PP 290.2

A próféta így szól: “Szívem utánad vágyott éjszaka, az én lelkem is bensőmben Téged keresett, mivel ha ítéleteid megjelennek a földön, igazságot tanulnak a földnek lakosai. Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát” (Ésa 26:9-10). Így volt ez az özönvíz után. Miután megszabadultak Isten ítéletétől, a föld lakói ismét fellázadtak az Úr ellen. Isten szövetségét és rendelkezéseit a világ kétszer is elvetette. Isten fennhatóságát az özönvíz előtt élő emberek éppen úgy eltaszították maguktól, mint Noé leszármazottai. Azután Isten szövetséget kötött Ábrahámmal és választott magának egy népet, hogy törvényének letéteményesei legyenek. Sátán e nép elcsábítására és elpusztítására csapdákat állított fel. Jákób fiait megkísértette azzal, hogy kössenek házasságot a pogányokkal és imádják azok bál- ványait. József azonban hűséges maradt Istenhez, és hűsége állandó bizonyság volt az igaz hit mellett. Ennek a fénynek az eloltásán munkálkodott Sátán József testvéreinek irigysége által; eladták Józsefet rabszolgaként egy pogány országba. Isten pedig úgy irányította az eseményeket, hogy éppen ennek köszönhetően az Ő ismerete eljutott Egyiptom népéhez. Potifár házában — éppen úgy, mint a börtönben — József olyan neveltetést és kiképzést kapott, amely Isten félelmével társulva felkészítette magas miniszterelnöki tisztsége betöltésére. A fáraó palotájából József befolyása érezhető lett az egész országban, és így Isten ismerete is elterjedt közel és távol, széltében és hosszában Egyiptom földjén. Az izraeliták Egyiptomban jólétben éltek és meg is gazdagodtak. Azok pedig, akik hűségesek maradtak közülük Istenhez, széles körben nagy befolyást gyakoroltak az egyiptomiakra. A bálványimádó papok aggodalommal teltek meg, amikor látták, hogy az új vallás kedves fogadtatásra talál az egyiptomiak körében. Sátán saját ellenséges magatartása, amelyet a menny Istene iránt tanúsított, a papokat a világosság kioltására késztette. A trónörökös nevelését Egyiptomban a papokra bízták. A papoknak az igaz Istennel való határozott szembenállásuk és a bálványimádásért való buzgóságuk formálta a birodalom jövendő uralkodójának jellemét, mely a héberek iránt tanúsított kegyetlenkedéshez és az elnyomáshoz vezetett. PP 290.3

Mózes Egyiptomból való elmenekülése után negyven évvel úgy látszott, hogy a bálványimádás győzedelmeskedett. Évről évre halványabb lett az izraeliták reménysége. A király éppen úgy, mint népe, ujjongott hatalmában és gúnyt űzött Izrael Istenéből. Az Isten és az izraeliták elleni gyűlölet növekedése akkor érte el csúcspontját, amikor az a fáraó került trónra, aki Mózessel szembeszállt. Mikor a héber vezér megjelent a király előtt, hogy átadja neki “Jahve: Izráel Istene” üzenetét, akkor nem az igaz Isten felőli tudatlanság, hanem Isten hatalmával való ellenszegülés váltotta ki belőle ezt a választ: “Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam az Izraelt? PP 291.1

Nem ismerem az Urat” (2Móz 5:2). Kezdettől fogva mindvégig a fáraó ellenállása az isteni paranccsal szemben nem a tudatlanság, hanem a gyűlölet és dacolás eredménye volt. PP 291.2

Bár az egyiptomiak nagyon hosszú ideig elutasították Isten ismeretét, az Úr még mindig adott nekik alkalmat a megtérésre. József napjaiban Egyiptom menedék volt Izrael számára. Amikor az egyiptomiak kedvességet tanúsítottak Isten népe iránt, akkor tulajdonképpen Istent dicsőítették. Ezért a hosszantűrő Isten, aki lassú a haragra és szíve telve van irgalmassággal, mindegyik ítéleténél, Egyiptomra lesújtó csapásánál időt hagyott arra, hogy az nevelésként megtegye hatását. Az egyiptomiakat megbüntette azokon keresztül, amiket imádtak. Bizonyítékuk volt Jahve hatalmáról és meggyőződhettek arról, hogy mindazok, akik engedelmeskedtek Istennek, megmenekülhettek az Egyiptomra lesújtó csapások borzalmaitól. Éppen a király vakbuzgósága és makacssága eredményezte Isten ismeretének terjedését és sok egyiptomit Isten szolgálatára vezetett. PP 291.3

Bár az izraeliták nagyon hajlamosak voltak a pogányokkal való keveredésre és a bálványimádás utánzására, Isten mégis megengedte nekik az Egyiptomba való lemenetelt. József befolyása széles körben érezhető volt, és a körülmények is kedvezőek voltak arra, hogy különálló népként éljenek. Az egyiptomiak durva bálványimádása és kegyetlensége, elnyomása ottlétük későbbi szakaszában a hébereket arra késztette, hogy megundorodjanak a bálványimádástól és visszatérjenek atyáik Istenéhez. Sátán ezt az isteni gondviselést is saját szándékának szolgálatára használta fel eszközként, vagyis arra, hogy elsötétítve az izraeliták elméjét és bevezetve őket pogány uraik gyakorlatainak utánzásába — elcsábítsa őket Izrael Istenének szolgálatából. A babonás tisztelet miatt, amelyben az egyiptomiak az állatokat részesítették, a hébereknek nem volt szabad fogságuk ideje alatt áldozatokat bemutatni. Így ez a szolgálat elméjüket nem irányította a nagy áldozatra, és hitük lassanként elgyengült. Amikor az idő eljött Izrael megszabadítására, Sátán elhatározta, hogy ellenáll Isten tervének. Az volt a terve, hogy a több mint kétmillió lelket tudatlanságban és babonaságban tartja. Azt a népet, amelynek Isten megígérte, hogy megáldja és hatalmassá teszi a földön, és általuk kijelenti akaratát, — azt a népet, amelyet törvénye megőrzőivé akart tenni -, ezt a népet Sátán sötétségben és rabságban igyekezett tartani, hogy kitörölje elméjükből Istennek még az emlékét is. PP 292.1

Sátán akkor is ott volt, amikor Mózes a csodákat művelte a király előtt, hogy ellensúlyozza azok befolyását a királyra és megakadályozza őt Isten felsőbbségének elismerésében és az Isten utasításainak való engedelmességben. Sátán minden hatalmát latba vetette annak érdekében, hogy utánozza és egyben meghamisítsa Isten munkáját és ellenálljon Isten akaratának. Ennek az eredménye az lett, hogy utat készített az isteni hatalom és dicsőség még nagyobb kibontakozásának, és nyilvánvalóbbá lett úgy az izraeliták, mint minden egyiptomi előtt az igaz és élő Isten létezése és felsőbbsége. PP 292.2

Isten hatalma fenséges kinyilatkoztatásával szabadította ki Izraelt egyiptomi rabszolgaságából és Egyiptom összes istenein végrehajtotta ítéleteit, csapásait. “Kihozá azért az ő népét örömmel, és az ő választottait vigassággal [...] Azért, hogy megtartsák az ő rendeleteit, és törvényeit megőrizzék” (Zsolt 105:43-45). Isten megszabadította őket a rabszolgaságból, hogy jó földre vezesse őket — egy olyan földre, amelyet isteni gondviselésében menedékül készített számukra ellenségeik elől, ahol majd szárnyai árnyékában lakozhatnak. Isten magához vette őket és örökkévaló karjaival átölelte őket. Az kántuk megmutatott minden jóságáért és kegyelméért csak azt kívánja meg tőlük, hogy ne legyenek nékik idegen isteneik ő előtte, az élő Isten előtt, és magasztalják az Ő nevét és tegyék azt dicsőségessé a földön. PP 293.1

Az egyiptomi fogság ideje alatt az izraeliták közül sokan elvesztették Isten törvényének szentségét, összekeverték ennek a törvénynek az előkásait a pogány szokásokkal és hagyományokkal. Isten elvezette őket a Sinai hegyhez és ott saját szavaival jelentette ki nekik törvényét. PP 293.2

Sátán és gonosz angyalai ott voltak a helyszínen. Mialatt Isten kihirdette törvényét népének, Sátán tervet kovácsok a nép bűnre csábítására. Ezt a népet, amelyet Isten választott ki magának, Sátán az egész menny szeme láttára akarta kiragadni Isten kezéből. Ha bálványimádásra vezetheti őket, akkor hatástalanná válik minden istentiszteletük. Mert miként is tudna az ember feljebb emelkedni olyan valaminek a magasztalásával, ami semmivel sem fenségesebb nála, és amit saját keze alkotásával is jelképezhet? Ha az emberek olyan vakokká válnak az örökkévaló Isten hatalmával, fenségével és dicsőségével szemben, hogy kivésett szobrok vagy éppen állatok, hüllők alakjában próbálják meg ábrázolni Őt; ha annyira el tudnak feledkezni saját mennyei eredetükről, arról, hogy Teremtőjük saját képére és hasonlatosságára formálta meg őket; ha mégis le tudnak borulni ezen undorító és érzéketlen tárgyak előtt — akkor nyitva áll előttük az út minden bűnös kilengésre, akkor felszabadulnak a szív gonosz szenvedélyei és Sátán teljes diadalt arat felettük. PP 293.3

Közvetlenül a Sinai hegy lábánál Sátán elkezdte végrehajtani az Isten törvényének megdöntésére irányló terveit. Így folytatta tovább azt a munkát, amit még a mennyben kezdett el. A negyven nap alatt, amíg Mózes fent volt a hegyen Istennel, Sátán izgatottan azon munkálkodott, hogy kétséget, hitehagyást és lázadást keltsen az izraeliták között. Mialatt Isten leírta törvényét, hogy átadja népének, amely szövetségre lépett vele, az izraeliták megtagadták Jahvéhoz való hűségüket és aranyból készített isteneket követeltek maguknak. Amikor Mózes megérkezett az isteni dicsőség félelmetes jelenlétéből a törvény szabályaival a kezében — amelyek iránti engedelmességre elkötelezték magukat — látta, hogy az izraeliták nyíltan ellenszegültek a törvény parancsolatának, és imádattal borultak le az aranyborjú előtt. PP 293.4

Sátán azzal, hogy Izraelt rávette erre a Jahve ellen elkövetett vakmerő sértésre és istenkáromlásra, Izraelt szándékozott romlásba dönteni. Mivel elvesztették érzéküket a kiváltságokkal és az áldásokkal szemben, amelyeket felkínáltak nekik, és megtagadták Istennek tett hűségfogadalmukat, Sátán azt remélte, hogy Isten majd elfordul tőlük és megengedi teljes vesztüket. Így biztosítva lenne Ábrahám magvának, az ígéret magvának a kiirtása, amelynek meg kellene őriznie az élő Isten ismeretét, és aki által el kell majd jönnie annak az igazi Magnak, akinek a Sátán fejére kell taposnia. A nagy lázadónak az volt a terve, hogy megsemmisíti Izraelt, és így meghiúsítja Isten szándékait. Sátán azonban ismét vereséget szenvedett. Mert bármennyire is vétkezett Izrael, Isten mégsem pusztította el őket. Isten elpusztította azokat, akik makacsul kitartottak Sátán mellett és ott maradtak a gonosz oldalán. De azoknak, akik megalázkodtak és töredelmesen megbánták bűneiket kegyelmesen megbocsátott. E bűn történetének meg kellett maradnia mind a mai napig bizonyságául a bálványimádás vétkének és büntetésének, és a kegyelmes Isten igazságának és hosszútűrésének. PP 294.1

Az egész világegyetem tanúja volt a Sinai hegynél lejátszódott eseménynek. A két kormányzati rendszer eredményei már világosan feltárták az Isten és a Sátán uralma közötti ellentétet. Más világok bűntelen lakói láthatták Sátán hitehagyásának következményeit és azt az uralmi rendszert, amelyet a mennyben akart bevezetni, ha Isten megengedte volna szándékának megvalósítását. PP 294.2

Azzal, hogy az embereket a második parancsolat megsértésére indította, Sátán az isteni Lényről alkotott eszméiket akarta lealjasítani. A negyedik parancsolat félredobásával pedig arra akarta indítani őket, hogy teljesen feledkezzenek meg Istenről. Isten azt igényli, hogy az emberek a pogány istenek helyett csak Őt tiszteljék és imádják. Isten ezt az igényét arra alapítja, hogy Ő a Teremtő, és hogy minden lény neki köszönheti létét. Így tárja ezt elénk a Biblia. Jeremiás próféta ezt mondja: “De az Úr igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király; az ő haragja előtt reszket a föld, és a nemzetek nem szenvedhetik el az ő felindulását. Mondjátok meg hát nékik: Az istenek, akik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e földről és az ég alól! Ő teremtette a földet az ő erejével, ő alkotta a világot az ő bölcsességével, és ő terjesztette ki az egeket az ő értelmével.” “Minden ember bolonddá lett, tudomány nélkül, minden ötvös megszégyenül az ő öntött képével, mert hazugság az ő öntése, és nincsen azokban lélek. Hiábavalók azok, nevetségre való munka, elvesznek az ő megfenyíttetésök idején! Nem ilyen a Jákób része, mint ezek; mert a mindenség alkotója ő, és Izráel az ő örökségének pálcája; Seregek Ura az ő neve” (Jer 10:10-12.14-16). A szombat Isten teremtő hatalmának az emlékeként úgy mutat Istenre, mint a mennynek és földnek Alkotójára. Ezért a szombat állandó bizonysága Isten létezésének és emlékeztetője nagyságának, bölcsességének és szeretetének. Ha a szombatot mindig szentül megtartották volna, akkor sohasem lett volna senki istentagadóvá vagy bálványimádóvá a földön. PP 294.3

A szombat intézménye az Édenből ered. Éppen olyan idős, mint maga a világ. A pátriárkák a teremtéstől kezdve megtartották a szombatot. Az egyiptomi fogság alatt a munkavezetők a szombat megsértésére kényszerítették az izraelitákat, és ezért e nap szentségének tudata nagyrészt elhalványult. Amikor a törvényt kihirdették a Sinai hegynél, akkor a negyedik parancsolat első szavai így hangzottak: “Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt” (2Móz 20:8). Ez azt mutatja, hogy a szombatot nem akkor és ott rendelte el és vezette be Isten. A szombat eredetét a teremtésnél találjuk meg. Sátán azért, hogy Istent kitörölje az emberek elméjéből, le akarta dönteni a szombat nagy emlékművét. Ha Sátán az embereket rá tudta volna venni arra, hogy feledkezzenek meg Teremtőjükről, akkor nem tanúsítottak volna többé semmi ellenállást a bűn, a gonosz hatalmával szemben és biztosan megszerezte volna zsákmányát. PP 295.1

Sátánt Isten törvénye ellen való háborúskodása arra ösztökélte, hogy a Tízparancsolat minden szabálya, előírása ellen hadakozzék. Isten, a mindenség atyja iránti szeretet és hűség nagy alapelve hasonló a gyermeki szeretet és engedelmesség alapelvéhez. A szülői tekintély megvetése hamarosan Isten tekintélyének megvetéséhez vezet. Innen erednek Sátánnak azok az erőfeszítései, amelyekkel gyengíteni akarja az ötödik parancsolat teljesítésének kötelező voltát. A pogány népek között nem sok figyelmet fordítottak az ebben a parancsolatban található utasításokra. Sok népnél a szülőket elhagyták vagy megölték, amikor annyira megöregedtek, hogy képtelenek voltak gondoskodni magukról. A családban az anyákat kevés tiszteletben részesítették, féljük halála után pedig megkövetelték tőlük, hogy rendeljék alá magukat a legidősebb fiú tekintélyének és hatalmának. A gyermeki engedelmességet Mózes által rendelte el Isten. Az izraeliták amikor elpártoltak Istentől, az ötödik parancsolatot a többivel együtt semmibe vették. PP 296.1

Sátán “[...] emberölő volt kezdettől fogva” (Jn 8:44) és amikor hatalmat nyert az emberi nemzetség felett, nemcsak egymás gyűlöletére, meggyilkolására késztette az embereket, hanem még vakmerőbben arra is, hogy Isten tekintélyével méginkább dacoljanak. Ezért az ember vallásának részévé tette a hatodik parancsolat áthágását. PP 296.2

Az isteni tulajdonságok megrontott eszméivel Sátán arra vette rá a pogány nemzeteket, hogy higgyenek az emberáldozatok szükségességében és abban, hogy csak ezek az áldozatok biztosítják számukra istenségeik jóindulatát. A legborzalmasabb kegyetlenségeket követték el a bálványimádás különböző formáiban. Ezek között volt az a gyakorlatuk, amelynek során gyermekeiket tűzön kényszerítették átmenni bálványaik előtt. Ha valamelyik gyerek sértetlenül jutott át ezen a tűzpróbán, azt hitték, hogy áldozatukat az isteneik elfogadták. Azt, aki így megszabadult, az istenek különleges kegyeltjének tekintették és jótéteményekkel halmozták el, később pedig nagyra becsülték. Akkor sem büntették meg őket, ha valami súlyos gonoszságot követtek el. Annak a sorsa azonban megpecsételődött, aki a tűzön való áthaladás közben égési sebeket szenvedett. Azt hitték ugyanis, hogy az istenek haragját csak azzal engesztelhetik ki, ha elveszik az áldozat életét. Ennek megfelelően az ilyeneket áldozatként ajánlot-ták fel az isteneknek. A nagy hitehagyás idején ezek az utálatosságok bizonyos mértékben érvényesültek az izraeliták között is. PP 296.3

A hetedik parancsolatot is korán megszegték a vallás nevében. A legkicsapongóbb és legutálatosabb szokásokat tették a pogány istentiszteletek részévé. Mivel isteneiket is tisztátalanoknak ábrázolták, ezért imádóik is szabadjára engedték legaljasabb szenvedélyeiket. Természetellenes bűnök érvényesültek. A vallásos ünnepségeket általános és nyílt erkölcstelenségek jellemezték. PP 297.1

A többnejűséget már nagyon korai időponttól kezdve gyakorolták. PP 297.2

Ez egyike volt azoknak a bűnöknek, amelyek miatt Isten haragja sújtotta az özönvíz előtti világot. Széles körben elterjedt azonban az özönvíz után is. Sátán megfontolt erőfeszítéssel meg akarta rontani a házasság intézményét; meg akarta gyengíteni kötelezettségeit és csökkenteni akarta szentségét. Mert Sátán jól tudta, hogy nincs ennél biztosabb módszer Isten képmásának kitörlésére az emberből, és az ajtó kitárására az emberre rátörni akaró nyomorúság és bűnök előtt. PP 297.3

A nagy küzdelem kezdete óta Sátán szándéka mindig az volt, hogy elferdítve, hamisan mutassa be Isten jellemét, és lázadást szítson Isten törvénye ellen. Úgy látszott, hogy művét siker koronázta. A tömeg meghallgatja Sátán csalárd beszédeit és szembeszáll Istennel. PP 297.4

A gonosz munkálkodása közben Isten szándékai határozottan haladnak előre megvalósulásuk útján. Isten minden értelmes teremtménye előtt kinyilvánítja igazságát és jóindulatát. Sátán csalásának útján az egész emberi nemzetség áthágta Isten törvényét, Isten azonban Fia feláldozásával mindenki előtt megnyitotta a visszatérés útját. Krisztus kegyelme által az egész emberi nemzetségnek lehetősége van engedelmeskedni Isten törvényének. Minden korszakban, a hitehagyás és a lázadás közepette is Isten kiválaszt magának egy népet, amely hűséges hozzá, egy népet “[...] kinek szívében van törvényem!” (Ésa 51:7). PP 297.5

Sátán csalással csábította el az angyalokat is. Minden korszakban így folytatta és vitte előre munkáját az emberek között és mindvégig ezt folytatja. Ha Sátán nyíltan bevallaná, hogy Isten és törvénye ellen hadakozik, akkor az emberek óvakodnának tőle. Sátán azonban álcázza magát és összevegyíti az igazságot a hamissággal. Így kerülnek be az emberek leikébe olyan hamisságok és tévedések, amelyek fogságba ejtik őket és megrontják életüket. Sátán ezekkel az eszközök-kel ragadja magával az egész világot. Közeledik azonban már az a nap, amikor diadala örökre véget ér! PP 297.6

Istennek a lázadással szembeni eljárása következtében lehullik a lepel azokról a munkákról, amelyeket olyan hosszú ideig álcázva folytatott Sátán. Uralmának a következményei, az isteni parancsok mellőzésének gyümölcsei minden értelmes teremtett lény szemei előtt feltárulnak. Isten törvénye pedig teljes igazolást nyer. Láthatóvá válik majd az is, hogy Istent eljárásában mindenkor népe örök boldogsága és az általa teremtett világok jóléte vezette. Maga Sátán is az egész világegyetem előtt beismeri majd Isten kormányzatának igazságos voltát és Isten törvényének igazságosságát. PP 298.1

Már nincs messze az az idő, amikor Isten felkel, hogy megvédje lábbal tiport tekintélyét. “Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát” (Ésa 26:21). “De kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját?” (Mal 3:2). Izrael népe bűnössége miatt nem mehetett közel a hegyhez, amelyre Isten leszállt törvényének kihirdetése céljából, mert Isten jelenlétének égető dicsősége megemésztette volna őket. Ha Isten hatalmának ilyen megnyilatkozásai jellemezték azt a helyet, amelyet törvénye kihirdetésére választott ki, akkor milyen rettenetes lesz törvénykezése, amikor eljön, hogy ítélkezzék szent törvényének minden áthágott szabályáért. Miként fogják majd elviselni Isten dicsőségét a nagy napon, a végső megtorláskor azok, akik lábbal tiporták az ő tekintélyét? A Sinai hegynél kiállt félelem és rettegés a végítélet jeleneteit szemléltette. Trombita hangja hívta Izraelt, hogy járuljon Isten elé. Arkangyal hangja és Isten harsonája hívja össze az egész földről az élőket és a holtakat bírájuk elé. A hegyen a szent angyalok sokasága kíséretében az Atya és a Fiú jelent meg. Az ítélet nagy napján Krisztus jelenik majd meg “[...] az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival” (Mt 16:27). Azután beül majd dicsősége királyi székébe és elébe gyűjtetnek a nemzetek mind. PP 298.2

Amikor az isteni jelenlét nyilvánvalóvá lett a Sinai hegyen, akkor az Úr dicsősége emésztő tűzként jelent meg egész Izrael szeme előtt. Amikor azonban Krisztus jön majd el dicsőségben az ő szent angyalaival, akkor az egész föld fényleni, lángolni fog jelenléte rettenetes világosságától. “Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél. Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje népét” (Zsolt 50:3-4). Tűzfolyam jön ki és folyik előtte, amely megolvasztja az elemeket roppant hőségével. A föld is megég majd és mindazok is megégnek, amik benne és rajta vannak. “Amikor megjelenik az Úr Jézus az égből az ő hatalmának angyalaival. Tűznek lángjában, ki bosszút áll azokon, akik nem is- merik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának” (2Thess 1:7-8). PP 298.3

Mióta Isten megteremtette az embert, még soha senki sem volt tanúja az isteni hatalom olyan kinyilatkoztatásának, mint amilyennek a törvény kihirdetése alkalmával lettek tanúi azok, akik ott voltak a Sinai hegynél. “A föld reng vala, az egek is csepegnek vala Isten előtt, és a Sinai hegy is az Isten előtt, az Izrael Istene előtt” (Zsolt 68:9). A természet rettenetes mozgása közepette Isten trombitához hasonló hangja szólalt meg és hallatszott a felhőből. A hegy az aljától a csúcsáig rengett. Izrael seregei a félelemtől sápadtan és remegve arcra borultak. Isten, akinek a hangja megrendítette és megrázta a földet akkor, ezt mondja: “Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is” (Zsid 12:26). A Szentírás mondja: PP 299.1

“Az Úr a magasságból harsog, és az ő szent lakhelyéből dörög” (Jer 25:30). “Megrendülnek az egek és a föld” (Jóel 3:16). Az Úr érkezésének nagy napján maga az ég is eltakarodik “[...] mint amikor a papírtekercset összegöngyölítik” (Jel 6:14). Minden hegy és sziget kimozdul a helyéből. “Inogva meging a föld, miként a részeg, és meglódul, mint a kaliba, és reá nehezedik bűne és elesik; és nem kél fel többé” (Ésa 24:20). PP 299.2

“Ezért megerőtlenülnek minden kezek, és elolvad minden embernek szíve” (Ésa 13:7). “És megrémülnek, kínok és fájdalmak fogják el őket, és szenvednek” (Ésa 13:8). “És meglátogatom a földön a bűnt, és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek kevélységét, és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom” (Ésa 13:11). PP 299.3

Amikor Mózes Isten jelenlétéből lejött a hegyről, ahol a Tízparancsolatot megkapta, a bűnös Izrael nem tudta elviselni azt a világosságot, amely arcáról fénylett. A bűnösök még kevésbé tudnak Isten Fiára tekinteni, amikor megjelenik majd Atyja dicsőségében, körülvéve a mennyei seregekkel, hogy végrehajtsa az ítéletet a bűnösökön, törvénye áthágóin és engesztelése megvetőin. Azok, akik semmibe sem vették Isten törvényét és lábbal tiporták Krisztus vérét, “[...] a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad” elrejtőznek majd “[...] a barlangokba és a hegyeknek kőszikláiba”, és ezt fogják mondani a hegyeknek és a szikláknak: “Essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyi székben ül, és a Bárány haragjától: Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?” (Jel 6:15-17). “Ama napon odadobja az ember ezüst bálványait és arany bálványait (...) a vakondokoknak és denevéreknek, Hogy elmenjen a sziklák lyukaiba és a hegyek hasadékaiba, az Úr félelme elől és az ő nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet” (Ésa 2:20-21). PP 299.4

Akkor majd láthatóvá lesz, hogy Sátán lázadása az Isten ellen saját maga és azok romlására vezetett, akik az alattvalóivá váltak. Sátán úgy tüntette fel, hogy a bűnből jó származik, de meglátják majd, hogy “a bűn zsoldja halál” (Róm 6:23). “Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat” (Mal 4:1). Isten Sátánt — aki minden bűn gyökere — és minden gonosz cselekvőit, — akik ágai, teljesen megsemmisíti. Isten akkor véget vet a bűnnek mindazzal a bajjal és romlással együtt, amely belőle származott. A zsoltáríró ezt mondja: “Megdorgáltad a pogányokat, elvesztetted a gonoszt: nevöket mindörökre kitörölted. Az ellenség megszűnt, elpusztult örökre: és a városoknak, amiket feldúltál még az emlékezetök is elveszett” (Zsolt 9:6-7). PP 300.1

Az isteni ítélet viharában azonban Isten gyermekeinek nem lesz semmi okuk a félelemre. “Az Úr az ő népének oltalma és az Izráel fiainak erőssége” (Jóel 3:16). Az a nap, amely rettegést és pusztulást hoz Isten törvényének megszegőire; az engedelmesekre “[...] kibe- szélhetetlen és dicsőült” (lPt 1:8) örömöt hoz majd el. “Gyűjtsétek elém kegyeseimet” — mondja az Úr — “akik áldozattal erősítik szövetségemet! És az egek kijelentik az ő igazságát, mert az Isten bíró” (Zsolt 50:5-6). PP 300.2

“És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, aki nem szolgálja őt” (Mal 3:18). “Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem!” “Ímé, kiveszem kezedből a tántorgás poharát, haragom öblös kelyhét, nem iszod többé azt meg!” “Én, én vagyok megvigasztalótok!” (Ésa 51:7.22.12). “Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad” (Ésa 54:10).342 PP 300.3

A megváltás nagy terve eredményeképpen a világ teljes mértékben visszakerül Isten kezébe. Mindaz, ami a bűn által elveszett, eredeti formájában áll helyre. Isten nemcsak az embert, hanem a földet is megváltja, hogy ez legyen örökkévaló lakhelye az engedelmeseknek. PP 301.1

Sátán hatezer éve küzd azért, hogy a földet birtokában tartsa. Most mégis Istennek a föld teremtésénél kifejezett eredeti terve valósul meg. “De a magasságos egeknek szentei veszik majd az országot, és bírják az országot örökké és örökkön örökké” (Dán 7:18). PP 301.2

“Napkelettől fogva napnyugotig dicsértessék az Úr neve!” (Zsolt 113:3). “És az Úr lesz az egész földnek királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy” (Zak 14:9). A Szentírás mondja: “Uram! örökké megmarad a te igéd a mennyben.” “Minden ő végzése tökéletes. Megingathatatlanok örökké és mindvégig” (Zsolt 119:89; 111:7- 8). Azokat a szent törvényeket, amelyeket Sátán gyűlölt és igyekezett megsemmisíteni, a bűntelen világegyetem mindenütt megbecsüli. PP 301.3

“Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden népe előtt” (Ésa 61:11) PP 301.4